Udvarlás a szatmári fonóban
Ha
a legény udvarolni akart egy lánynak, a fonóból hazakísérte és útközben
vagy inkább a lány házának kiskapujában így jelentette be szándékát: —
Én udvarolni akarok neked, elfogadod-e? A lány vagy azt mondta: — Nézd,
nem látom jónak, szüleim nem engedik!, vagy ha tetszett neki a legény,
nem ellenkezett: — Nincs semmi akadálya, elfogadom az udvarlást, ahhoz
tartom magam! Utóbbi esetben aztán a legény ezzel a lánnyal
foglalkozott legtöbbet, ezzel járt a fonóba, bálba. A lány fenntartotta
a legénynek a helyet, más udvarlását nem fogadta. A legény kezdetben
máshova is eljárhatott, de mire „beállt" a fonó, a lány melletti szék
is gazdára talált. A lányok barátnőiknek el-eldicsekedtek a legény
szándékával, de kapcsolatuk amúgy se maradhatott sokáig titokban. Ahogy
aztán később a barátság komolyabbra fordult, a viszony szerelmi
kapcsolattá érett. A legény már nem járhatott más fonóba, más lánnyal
nem barátkozhatott, szeretőjét mindenhová kísérte. A vegyes fonókba
ilyen esetben az anyja is ment a lányával. 18—20 éves korukra a
legények általában megtalálták a párjukat. Akinek ez még ekkor sem
sikerült, megjegyzéseket kapott: — Gyáva legény vagy, tán félsz a
lányoktól!? A legény közeledési szándékának, szerelmi vonzódásának
legbiztosabb jele a lány megajándékozása volt. A lányoknak guzsalyt,
guzsalyszalagot és orsót ajándékoztak leggyakrabban. Guzsaly
ajándékozásra azonban csak hosszabb udvarlás után került sor. Előbb
szalaggal kedveskedett a legény, s ha azt a lány szívesen fogadta,
tudta, hogy érzelmei viszonzásában bizakodhat. A lányok guzsalyára
színes selyemszalagokat vásároltak, s azokat a fonóból hazamenet adták
át nagy titokban. Az ajándékozásról a fonóbeliek, sőt sokszor a szülők
sem tudtak. A lány azután büszkélkedett szép színes guzsalykötőivel,
amelyek mondatlanul is a legény iránta való érdeklődését tanúsították.
A lány szégyellte, s szeretője is szégyenkezett, ha a lánynak nem volt
szép guzsaly szalagja. Ez esetben a legény nem várt sokat az
ajándékozással, s a boltból a legszebb piros vagy égszínkék pántlikák
kerültek a kiválasztott lány guzsalyára. Ha a lány előtt kedves volt a
legény, ezt azzal is kimutatta, hogy az ajándékba kapott szalagot
mindjárt felkötötte guzsalyára és azzal járt a fonóba. Ha a szalagot
nem használta, az annak a jele volt, hogy nem kívánta a legény
udvarlását. Hosszabb együttlét után a legény guzsalyt vásárolt vagy
csináltatott a lánynak. Ezt nem a fonóban adta át, de mivel a szülők
előtt már nem kellett titkolnia szándékát, papírba csomagolva elvitte a
lány házához: — Nesze, ezt neked hoztam! A lány elfogadta, kivált, ha
kedvére való volt a legény. Másnap az eseményt a fonóban is tudták. Az
elfogadással a lány elkötelezte magát, ezután más legénnyel nem
foglalkozhatott. Az el nem fogadás a közeledés visszautasítását
jelentette. De tudta már a legény előre, hogy ideje van-e a
guzsalyajándékozásnak. Ez már fejlettebb szerelmi kapcsolatot
tükrözött. Az ajándékozás után a kapott guzsalyt hordta a lány a
fonóba. Komoly udvarlást jelentett az orsóajándékozás is. Kérsemjenben
a legény öt pár orsót vitt a lánynak, közöttük volt sima is, meg
csörgős is. Utóbbi ritkább, mert sem a községben, sem a környéken nem
készítették. Vásárokon, leginkább Fehérgyarmaton vették. Sonkádon
szokás volt, hogy ha a lányok nem akarták elfogadni az ajándékba adott
orsót, eltörték, így az orsókapáskor történt töréshez hasonlóan ők is
kettőt vettek érte a legénynek. Pátyodon karácsony előtti napon volt a
guzsalytörő este. Ekkor a legények összetörték a lányok guzsalyait,
hogy szebbet vehessenek helyettük. Azt sem várták meg, hogy a lányok
lefonják guzsalyaikról a szöszt. Guzsalyajándékozás után is előfordult,
hogy a lány összeveszett a legénnyel. Ez esetben a legénytől kapott
guzsalyt vagy orsót visszaadta, guzsalyára másik szalagot kötött. A
legény a visszaadott guzsalyt a térdére tette, eltörte és elhajította.
tovább...
|