css buttons by Css3Menu.com


  
 















Szövés

Két, egymásra merőleges szálrendszernek egy mechanizmus, a  szövőszék útján való összekapcsolása, a szálak egyenkénti kötése által. A szövőszék két hengere (függőleges szövőszéknél két keresztfája) biztosítja a hosszanti szálak párhuzamos ( fonalfelvetés), egy síkban való elhelyezését. Ezt a fonalsíkot a páros és páratlan szálak elkülönítésével a nyüst két, egymással hegyes szögben záródó fonalsíkra bontja, s az így keletkezett nyíláson átvezethető a keresztszál. A nyüst lábítós (pedálos) váltásával (vertikális szövőszéknél a nyüst visszaengedésével) a páros és páratlan fonalak egymással helyzetet cserélve újabb hegyesszög keletkezik, ezzel a hosszanti fonalak kötötték az imént bevetett keresztszálat, és ugyanakkor újabb keresztszál bevezetésére biztosították a nyílást a fonalsíkban. A keresztfonalak átvetésére a  vetélő (függőleges szövőszéknél: a gombjától megfosztott  orsó, vagy az utóbbi időkben az ezt helyettesítő egyenes botocska) szolgál, majd a keresztfonalak sűrű egymáshoz tömörítésére a bordát használják. A szövés munkája a horizontális szövőszéken a fonalsík szétválasztásának (egyik láb), a keresztfonal átvetésének (egyik kéz), a fonalsík ellentétes szétválasztásának (másik láb), a keresztszál bordával való leverésének (ugyanazon kéz), majd a keresztszál visszadobásának (másik kéz) ritmikus egymásutánja. A vertikális szövőszéken ugyanez a sorrend, de a ritmus lassúbb, mivel a lábmunkát is kézzel végzik, s a keresztfonalat nem átvetik, hanem átbújtatják a láncfonal nyílásán. A lábítós szövőszéken több nyüst beiktatásával a két fonalrendszer kötését variálni lehet, így egyszerűbb mintás szövetet állítanak elő. Összetettebb minták szövéséhez a kívánt kötésnek megfelelően külön hurokpálcákra szedik fel a láncfonalat. A hosszanti láncfonal népi neve melléke, mejjéke, felmenője, a keresztfonalé béle, belemenője. a rost- vagy a gyapjúszálak  fonására használt, 20–30 cm hosszú, két végén hegyes botocska. Az orsót jobb kézben tartva ujjakkal hossztengelye körül pörgetik. A pörgetés sodorja össze fonallá a bal kéz ujjaitól még csak alapsodrást kapott szálakat. Az orsó alján gyakran kis fakorong ( orsókarika) van, amely lendítő súlyként szolgál főleg addig, amíg az orsó szárára bizonyos mennyiségű kész fonalat feltekernek.  A magyar nyelvterület keleti és déli részén karika nélküli orsókat használnak. Az orsó a vertikális szövőszékek használatánál nemcsak a fonás eszköze volt, hanem a rajta levő fonálnak vetülékként a láncfonalak közévezetésére is szolgált, azaz vetélő is volt. A láncfonalak között való bújtatásban az orsónehezék akadályozta, ezért ezt legkésőbb a fonás után le kellett róla húzni. A mai karika nélküli orsók az egykori vertikális szövőszékek korának orsóformáit őrzik. Az orsó túlnyomórészt barkácsolók vagy háziiparosok készítménye volt, mivel elkészítése hozzáértést igényelt, ill. speciális eszközt: az orsóesztergát (kézi vagy nyirettyűs eszterga), amely Magyarországon használt esztergák legegyszerűbbike. Az orsók díszítésére festés szolgált, gyakran növényi anyagokkal, amikor különféle füveket, gombát vagy virágszirmot nyomtak a forgó orsófelülethez; esetleg vörös földet vagy bolti festéket alkalmaztak. Fiatal lányok számára készítették a cifraorsót, szerelemorsót. Ez volt csörgősorsó, mely leginkább úgy készült, hogy a végén levő karikából egy vagy több gyűrűt választottak le, amelyek megszáradva szabadon mozogtak és zörgő hangot adtak (perecesorsó). Készítették úgy is, hogy több karikát tettek az orsóra, közéjük fűzfaágat (zörgő) illesztve. Más esetben az orsókarikát kettévágták, a kivájt nyílásba kavicsokat, sörétet vagy üvegcserepet tettek, majd dobozszerűen összecsukták.

tovább...















vertical menu css by Css3Menu.com