Szentelmények
A római katolikus egyház szentelményei a népi hitvilágban, mint
mágikus tárgyak játszottak jelentős szerepet, elsősorban a r. k.
lakosság körében. Ennek alapja az a tény, hogy a szentelmények az
egyházi használatban is olyan tárgyak és dolgok, amelyek a
szentelés vagy áldás révén hétköznapi használatukból kiemelődve
természetfeletti célokra alkalmasak. Az egyházi életben rokon funkciót
töltenek be (többek között gonosz szellemek távoltartása, földi javak
védelme természetfeletti úton stb.). Az egyházi szentelmények a
középkorban a mindennapi élet minden területére, szükségletére
kiterjedtek, sok régebbi, kereszténységelőtti hagyományt is magukba
olvasztva (így pl. kereszténység-előtti gyökerei vannak a
tűzszentelésnek, gyertyaszentelésnek). – A népi hitvilágban is szerepet
játszó, legfontosabb egyházi szentelmények a szenteltvíz, a
gyertya ( gyertyaszentelő), az alma, a barka, a tűz, a búza
és bor, valamint a húsvéti szentelt ételek. Ezek majd mindegyike
– egyéb funkciói mellett – szinte univerzális hiedelemtárgy volt: a
vihar elhárításában, a szántóföld, gyümölcsfák termékenyebbé tételében,
a gyógyászatban stb. egyaránt szerepet kaptak. Az alma és a bor
speciálisan a torokbetegségek megelőző szere lett. A szentelt
gyertya pedig a súlyos betegek, haldoklók kínjait könnyítette. A
nagyszombaton szentelt tűzről, ill. a róla gyújtott ágakkal volt szokás
újra meggyújtani az előzőleg kioltott tűzhelyeken a tüzet. Kisebb
jelentőséggel sok egyéb szentelmény is ismert volt (pl. a Dunántúlon,
Benedek napján szenteltetett hagyma és zsír), Az Alföld több
helyén Sarlós Boldogasszony napján szénát, füvet, kukoricaszárat
szenteltettek; Nagyboldogasszony napján sok helyen füvet stb. –
ezeket többnyire gyógyításra használták). A szentelmények múltbeli
fontos szerepére és a hathatóságukba vetett komoly hitre vall a „népi
szentelmények” elterjedt volta. Pl. A Márk napi búzaszentelésre sok
helyütt szokásban volt „titokban” (pl. zsebben) zöldség magvakat vinni,
ezek ily módon a hit szerint jobb minőségű vetőmagvakká váltak. A régi
sírból kiásott koporsószeget egy szórványadat szerint hétszer
szenteltették meg (hét ünnepen vitték el titokban a templomba), hogy
mint rontáselhárító szer (rontás elhárítása) hathatósabb legyen.
Hasonlóképpen népi szentelmény” jellege van a búcsúba elvitt
tárgyaknak. pl. Erdélyi adatok szerint az ilyen csengettyűvel szívbajos
beteget gyógyítottak vagy a virágcsokrot a beteg gyerek fürdővizébe
tették. A szentelményhez hasonló szerepe volt az úrnapi
„sátor”-ból származó füveknek, virágoknak. Sokféle betegség
gyógyszereként használták fürdővízbe téve vagy füstölőszerként,
valamint a legkülönfélébb templomi, egyházi eredetű és ünnepekről
származó tárgyaknak ( tömjén, olvasó, ostya, oltárkulcs,
karácsonyi abrosz stb.).
tovább...
|