css buttons by Css3Menu.com


  
 















Pogácsa és szék

Ezen a napon végezték a Lucázást: a falusi fiúk elindultak meglátogatni az ismerős házakat és jókívánságaikért cserébe adományokat vártak. Ha ez elmaradt, átkokat szórtak az ott lakókra. A Luca-szék készítését is december 13-án kezdték meg. Többféle fából, több darabból állították össze úgy, hogy éppen karácsony napjára legyen kész. Aki az éjféli misére magával vitte és az Úrfelmutatáskor ráállt, megláthatta, hogy ki a falu boszorkánya, ezután haza kellett szaladni és a széket tűzre vetni. Egyik népszokást sem nézte jó szemmel a katolikus egyház, arra hivatkozva, hogy ezzel a néphagyomány a jót és a gonoszt egyformán erősnek és együtt jelenlévőnek feltételezi. Luca napján, bő zsírral készítették a lucapogácsát, amelyből a család élő tagjai együtt ettek, a halott rokonoknak pedig eltettek néhány darabot. Úgy tartották, hogy az év leghosszabb éjszakáján a halottak hazatérnek s ezzel várták őket. Gyakran aprópénzt sütöttek bel az asszonyok, a gazdagabb újév reményében, morzsájából pedig az állatok eledelébe kevertek. Tápén a Lucakása – tejben keményre főtt, mézzel ízesített köleskása – volt a nap étele, amelyből a jószágoknak is adtak. Így a bőséges állatszaporulatot szerették volna biztosítani. Szeged környékén elterjedt a Lucabúza sarjasztása. Egy marék búzát egy kisebb tálba tesznek, mindennap öntözik, s ebből karácsony napjára pár centis zöld búza nő. A búza nagyságából aztán a következő év termésmennyiségére következtettek. Szatymazon a gazdák karácsony után földjeiken szórták szét a Lucabúzát, a Szeged környéki asszonyok pedig a következőket mondták öntözése közben:„neköm kinyerem, jószágomnak legelője, züld mezeje”.

tovább...















vertical menu css by Css3Menu.com