Rontás elhárítás
A rontás ősidőktől kezdve jelen
volt életünkben, bármi hirtelen rossz történt, akár betegség, kár vagy
szerelmi bánat, bármi olyan dolog, amire nem találtak ésszerű
magyarázatot azonnal rontásra gondoltak. Úgy tartották, hogy egy
bizonyos személy vagy harmadik személy bevonásával „megcsinálta” az
illetőt. A rontás nemcsak betegséget, hanem lekötést is jelenthetett,
még 1974-ben is végzetek olyan beavatkozásokat, melyről azt hitték,
hogy azzal a módszerrel megfoghatják a legény szívét a lánynak.
Mindenesetre az kétségtelen, hogy a múltszázad elején, amikor a
babonaság még igen elterjedt volt sokkal több varázsló eljárásokat
végeztek rontásra és annak levételére, mint manapság. Rontást mindig
valamilyen természetfeletti személy végezhette, első sorban
boszorkányok, ők az ártó rontások okozói, ha valakinek megbénult éjjel
a lába vagy görcs áll belé, betegség vagy kár érte a háza tájékát
biztosra vették, hogy az csak is a boszorkány műve lehetett. De sok
példa, monda és népdal szól arról is, hogy rontást okozhattak a
szépasszonyok, bábák, tudós kocsisok tudós pásztorok vagy veszett
orvosok. Voltak olyan rontások, amit bárki gyakorolhatott és aminek
tudását bárki megszerezhette, ilyen rontás volt a más tej- vagy tojás
hasznának megszerzése, a kapcafőzés vagy a szemmel verés és a szerelmi
varázslat is. A legtöbb rontás és levétele a párkapcsolat teremtéssel
vannak összefüggésben, ennek se szeri se száma, bármit megtettek volna
a szülők is a leány vagy a ifjú is, hogy megkaphassa a számára
megfelelő párt. Bizony elég gyakori volt az átkozódás is, amit betegség
vagy halálokozás miatt végeztek. Néha még azt is vélni tudták ki okozta
a bajt, mert ha egy eseménynél, mint például borjadzásnál jelenvolt egy
illetéktelen személy és az újszülött borjú elpusztult, beteg lett vagy
az anyaállattal történt valami, mindjárt azt mondták biztosan szemmel
verte. A dicséretnek is ártó szándékot tulajdonítottak, mondván az a
visszájára sül el. Szemmel verés és dicséret mellett a ráolvasás is
szokás volt, ilyenkor mindig szereztek valamit az illetőtől: hajat,
körmöt, ruhadarabot és azt halk kántálással megbűvölték, de néha már
egy árnyék vagy lábnyom is elég volt az eljáráshoz. A hatás fokozására
rontó tárgyat is elhelyezhettek a tulajdonos házában (küszöb alá,
szőnyeg alá, szekrény mögé) vagy portáján, ezen mágikus tárgyak közül a
legkiemelkedőbb a gatyamadzag, a márciusi hólé, a koporsó szög, a Szent
György napi zöld békacsont, pénz érme, bab és a kása. A tárgyakat
nemcsak megbűvölték, hanem meg is csomózták, hogy az átok benne
maradjon, az sem volt mindegy, hogy milyen napon, a legtökéletesebb,
rontásra való nap Luca napja, karácsony és Szent György napja volt,
amikor a boszorkányok is vígabban járnak. Napszakok közül az estét, a
napkelte előtti és napnyugta utáni időt vették figyelembe. Nemcsak a
jeles napok vagy napszakok voltak a hagyomány szerint „veszélyesnek” ki
kiáltva, hanem bizonyos események is, amikor az ember vagy állat a
leggyengébb, úgy, mint születéskor, esküvő előtt és alatt, keresztelő
előtt vagy állatok ellésénél, de a kenyérsütésre is nagy babonák
voltak. Veszélyes helyeknek számítottak a keresztutak és a temetők,
ahol sok lélek és boszorkány jár. A rontás elhárítására, megelőzésére
és a rontó személy elküldésére alkalmazott gyakorlatok nem válnak el
élesen egymástól, sokszor ugyan azt módszert alkalmazzák minden
esetben, mint a gyógyító és megelőző eljárás a népi gyógyászatban. Ezen
eljárások közé tartoztak a zajkeltések, füstölés, hideg vizű folyóban
való fürdés, a köpködés vagy a bekerítés. Alkalmaztak bizonyos
gesztusokat is, amikor nem a rontót küldték el, hanem a rontást dobták
el a hátuk mögé, betegséget ástak el a földbe vagy betegséget adtak át
természetnek, szélnek, fának, állatoknak. Rontás lehárításának több
speciális módja is ismert a mai napig kisebb falvakban, mint, hogy a
menyasszonynak a cipőjébe pénzt kell dugnia és azon járni, az újszülött
karjára piros masnit kötnek, hogy ki ne cserélje a boszorkány vagy
szemmel ne verjék. Az állapotos asszonyok pedig pókháló alatt aludtak,
ez megvédte őket a bajtól. A villámlásra is voltak védelmeik,
elsősorban a harangozás, ami nagyon sokáig megmaradt a hiedelemben, de
szokás volt a piszkafát vagy sütőlapátot kitenni a ház elé, hogy a
villám ne üssön a házba.
Rontás, rontáselhárítás
A rontás elhárítására, megelőzésére és a rontó személy elküldésére
alkalmazott gyakorlatok nem válnak el élesen egymástól, sokszor ugyan
azt módszert alkalmazzák minden esetben, mint a gyógyító és megelőző
eljárás a népi gyógyászatban. Ezen eljárások közé tartoztak a
zajkeltések, füstölés, hideg vizű folyóban való fürdés, a köpködés vagy
a bekerítés. Alkalmaztak bizonyos gesztusokat is, amikor nem a rontót
küldték el, hanem a rontást dobták el a hátuk mögé, betegséget ástak el
a földbe vagy betegséget adtak át természetnek, szélnek, fának,
állatoknak. Rontás lehárításának több speciális módja is ismert a mai
napig kisebb falvakban, mint, hogy a menyasszonynak a cipőjébe pénzt
kell dugnia és azon járni, az újszülött karjára piros masnit kötnek,
hogy ki ne cserélje a boszorkány vagy szemmel ne verjék. Az állapotos
asszonyok pedig pókháló alatt aludtak, ez megvédte őket a bajtól. A
villámlásra is voltak védelmeik, elsősorban a harangozás, ami nagyon
sokáig megmaradt a hiedelemben, de szokás volt a piszkafát vagy
sütőlapátot kitenni a ház elé, hogy a villám ne üssön a házba. A
Szent Luca-alak a sötétség miatt átalakult Luca-boszorkánnyá. A
bűbájosok, boszorkányok, rontások ellen úgy védekeztek, hogy Luca
előestéjén minden ajtót, ablakot zárva tartottak a gonosz ellen. A
kulcslyukba dugott fokhagyma, a bal ajtófélfába vágott kés és a
keresztbe állított söprű is elriasztotta őket. Egyes vidékeken
fokhagymával rajzoltak keresztet az ólak ajtajára, s közben
mondogatták: "Luca, Luca, távol légy!" A seprűket is eldugták a
boszorkányok elől. E napon sem kölcsönadni, sem kölcsönkérni nem volt
szabad, nehogy a kölcsön a boszorkányok kezére kerüljön.
tovább...
|