Füstölés
A füstölés a magyar népi hitvilág
egyik alapvető mágikus eljárása, ill. népszokások gyakori
rítuseleme. Igen régi, elterjedt, Európa-szerte sokféle célra
alkalmazott cselekmény. Sok esetben csak hiedelemtartalom nélküli
hatásfokozó kísérőcselekmény, de gyakran világos a gonoszűzés
gondolata (pl. boszorkány, ördög távoltartása). Általános
elterjedését és fennmaradását elősegítette az egyházi rítusokban
betöltött szerepe, valamint az a tény, hogy fizikai tulajdonságai miatt
önmagában is elűző lehet. Igen régóta tulajdonítanak a füstölésnek
gyógyító hatást is. A népi gyógyászat sokfajta gyógymódjának tartozéka,
ill. önálló gyógyító eljárás Európa-szerte, de főleg D- és
DK-Európában. A rontó célú füstöléshez bizonyos rontó hatásúnak vélt
tárgyak elégetése, füstre akasztása is tartozik. Ilyen módon ártani
lehet másik személynek (a hit szerint őt marja a füst), ill. oda lehet
idézni a rontó személyt. (tej). Alkalmazási területei a magyar
nyelvterületen: a) rontás és a betegségek elhárítása az
állatállománytól: istálló körülfüstölése Szent György napján
vagy tehénellés alkalmával. Az állatok első tavaszi
kihajtása alkalmával a marhák füstölésen át való vezetése; a ház
körülfüstölése olyan alkalmakkor, amikor boszorkánytól lehetett
tartani, így elsősorban Szent György és Luca napján ( bekerítés).
– b) Rontó célú füstölést elsősorban tudós pásztorok alkalmazták, más
jószágának a legelőn való szétszélesztése céljából. Ezzel szinte egyező
módszerek voltak ismertek a szétszélesztés megelőzésére is (pl. koponya
vagy köröm égetésével gerjesztett füst). – c) Gyógyítás: elsősorban
tehénrontás, szemverés, ijedtség és az állatok
veszettsége szórványosan szívbántalmak, ízületi bántalmak, nehéz
szülés, tehéntőgy begyulladás stb. esetén; ritkábban pedig mint
betegségmegelőző eljárást alkalmazták bizonyos naptári ünnepeken. (pl.
Balázs napján alma héjával füstöltek torokfájás megelőzésére, vagy
himlő megelőzésére a Szent Iván-i tűz fölé tartották a csecsemőt). A
füstölést vagy a lepedővel letakart beteg alatt végezték, vagy a
beteget (gyakran háromszor) körüljárva; általában ima vagy
ráolvasás kíséretében. Rontásnak tulajdonított bajok vagy szemverés és
ijedtség esetén volt elterjedt, hogy a rontónak vélt személy
ruhadarabjából, hajából tettek a parázsra más szerekkel együtt. Gyakori
füstölőszerek voltak a pókháló, tömjén, disznóganaj, különböző
füvek (pl. úrnapi sátorfű), szentelt barka, szentelt búza (
szentelmények), tetőből kihúzott nád, ajtófélfából vágott szilánk,
karácsonyi morzsa, továbbá különböző patikaszerek. Gyakran nem magán a
szeren, hanem származási helyén volt a hangsúly (pl. kilenc gyümölcsfa
ága, sírról hozott föld stb.). Gyakori volt a piros kukorica
csutkájával való füstölés. A gyógyítók gyakran adtak a hozzájuk forduló
betegeknek ismeretlen tartalmú, előre elkészített füstölőt, a használat
módját pontosan előírva. Marhák veszettsége esetén általában a nyáj
füstön való áthajtását alkalmazták. A boszorkányperek tanúsága
szerint mind a gyógyító, mind a rontót megidéző füstölés a múltban is
általánosan elterjedt volt, a legkülönbözőbb füstölőszerek
használatával együtt.
tovább...
|