Szél
Szélanya, szélfiú, szélkirály a
néphit szerint a szél egy nagy hegyen, vagy a világvégén, az égen levő
lyukból fúj. Némely vidéken ismert az a hiedelem, hogyha meghal egy
öreg boszorkány, akkor igen erős szél keletkezik. Ismert tilalom, hogy
nem szabad szidni a szelet, mert megbosszulja. eredetmagyarázó
monda-csoport: honnan fúj a szél. Típusai: Lyukból fúj. Ha német
ember áll a lyuk előtt fúj a szél, mert szűk a nadrágja, de ha magyar s
ember áll előtte bő gatyában, nem engedi ki a lyukból. Az eddig ismert
szövegek alapján Dél-Dunántúlon tételezhetjük fel ismeretét. Öreg
asszony (vak leány) ül a lyukon, elmegy dolgára, nem talál vissza.
Óriás őrzi a szél lyukát, kalapjával letakarja. Ha a kalapot felemeli,
fúj. b) Barlangból fúj. A Szélanya barlangban lakik öt fiával: apjáról,
anyjáról fújó szél, koldusszél, rókaszél, táltosszél. Anyjuk külön
zsákban tartja őket, csak akkor ereszti ki, ha valamelyik boszorkánynak
lakodalma van. A barlangon kívül nincs hatalma felettük. 2. Óriás
fújja. Mikor még szabadon volt, el akarta fújni a világot, de a többi
óriás sziklák közé zárta, most csak onnan fúj. Hordóból fúj. Vén ember
(Szent Péter) őrzi a hordót. Ha elmegy otthonról, „fattyai” kihúzzák a
dugót (ő maga veszti el, kiejti stb.) Szentlélek szájából, Krisztus
testéből fúj. Az egyik fajta szél a térdéből, másik a könyökéből. A
legtöbb szélmagyarázatot Nagyszalontáról ismerjük, de az új gyűjtések
alapján megállapítható, hogy az egész magyar nyelvterületen része volt
a folklórnak. A magyar szélmagyarázatok változatosságukkal tűnnek ki
más eredetmagyarázó mondák közül: akár egy helységben is négy-öt vagy
még több mondatípus élhet egyidőben. A klasszikus görög-latin
mitológiáig visszanyúló motívumok (szélbarlang – ld. Aeneis I.52, vagy
a szelek, mint óriás gyermekei) mellett keresztény elképzelések is
élnek egymás mellett, valószínűleg még a középkor elejéről. A szél vagy
szelek, ill. anyjuk, a szélkirály megszemélyesítése, a szél lyuka
(Terülj asztalkám!) mesei motívum is.
tovább...
|