Kócslyuk

Főtt kukorica
Ha valami valaha csőszétel volt Majtison, akkor a kukorica igen. A tengeri, a málé. Így neveztük.
Először a szemes főtt kukorica. A száraz, csöves tengeri közül kiválogatták a legszebb csöveket, lefejtették róluk a szemet, megmosták, annyi vizet öntöttek rájuk, hogy bőven fedje el. Főzés közben az elpárolgott vizet pótolták. A kukoricát nagyon sokáig kellett főzni ahhoz, hogy ehető, puha legyen. Sokszor hat óra hosszat is. HA a szemeket a főzés előtt egy nappal beáztatták, akkor hamarabb lett kész. A szemes főtt kukoricát csak közvetlenül evés előtt cukrozták meg, és csak annyit, amennyi biztosan elfogyott.
A gyenge, csöves kukoricát úgy főzték, hogy a suskáját leszedve, annak egy részét a fazék fenekére tették. Erre kerültek rá a kukoricacsövek. Amelyik cső túl nagy volt azt kettétörték. A csövek tetejére is suskát kellett rakni, hogy gőzt felfogja, minél forróbb párában legyenek a csövek. Az egész fazekat fel kell önteni vízzel, hogy az még a suskát is ellepje.
A csöves főtt kukoricára evés előtt sót hintenek.
A csőszök, a pásztorok a gyenge kukoricát sülve ették. Volt, hogy ők loptak kukoricát a határban a legtöbbet. Egyik-másik pásztor őszidő tájt szinte ezen élt. A legelőhöz közel eső táblát alaposan megpocsékolták. Tüzet raktak, a gyenge cső kukoricát belerakták a parázsba. Néha nyársra húzva forgatták a parázs felett. Megettek négy-öt csövet is. Ittak rá hideg vizet a kútnál.

A sült tök
Ősszel meg, ha ért már a sütőtök, azt sütöttek. Jó nagy parázsban a kukorica, a tök is hamar megsül. Felhasították a sütőtököt, kiszedték a belét, azt megetették a malaccal, borjúval, hogy ne hagyjanak nyomot. Aztán a parázs közé dugták a sütőtökdarabokat. Egyik-másik sütőtök ízletes, finom. De főtt, sült kukoricán, parázson sütött krumplin, sütőtökön – ha egyebet nem eszik – hamar szárnyra kap a pásztor. Olyan sovány, olyan könnyű lesz, hogy akár repülni is megtanulhat. Nincs falusi gyerek, aki csősz ne lett volna. Én magam is csőszködtem, szenvedtem eleget a majtisi határban mindenféle csőszi minőségben. Nagyon nem szerettem a csőszködést! Egész nap egyedül lenni, várni az idő múlását… Mi, gyerekek csak olyan szükségcsőszök voltunk, igazi csősz a majtisi határban csak egy volt.

Juhgomolya, zsedice, gulászta
Fejés után a juhtejet átszűrik – vászonkendőn – a már említett okok miatt is. Utána a tűzhely szélére kell tenni, hogy meglangyosodjon. Ezután tejoltót tesznek bele, amelyet vagy a patikában vásárolnak, vagy a megerjesztett disznóbél gombáiból házilag készítenek. A tejet a beoltás után leveszik a tűzhelyről, egy félórát pihentetik. Ezalatt a tej összeáll, megalvad. Fakanállal jól összetörik, kiöntik alóla a savót, vászonkendőbe teszik, és gomolyát formálnak belőle. Ötnapi érlelés után kész a gomolya. Addig naponta kétszer is át kell kötni a másik kendőbe. Ha már megkeményedett, szabadon érlelik a napon, deszkára téve. Ha a gomolya jól megérett, összetörik vagy lereszelik, megkeverik sóval, és üvegekbe vagy favödrökbe rakják, jó keményen. Ez a juhtúró. A juhgomolya nagyon finom friss kenyérrel, paprikával, paradicsommal. A juhtúróval pedig főtt tésztát és puliszkát készítenek.
A zsedice úgy készül, hogy a megalvadt juhtej savóját felforralják, öntenek bele néhány pohár friss, oltatlan juhtejet. Ebből a tej túróként kiválik. Úgy eszik mint a levest, egy kicsit meg is szokták cukrozni.
A gulásztához a megellett tehén második fejés tejét használják fel, amelyet gyenge tűznél, lassú kevergetés közben felfőznek. Közben öntenek bele egy-két pohár édes tejet is – nem a frissen ellett tehénéből. Főzés közben a tej egy része összeáll, a többi olyan, mint a savó. Ez együtt a gulászta. Ezt is úgy eszik, mint a zsedicét, tányérból, megcukrozva.

Tej, tejfel, vaj, tehéntúró, tehénsajt, tejfeles túró
Mindegyikről valami keveset. A tejről, hogy bizony azt tisztán kell kifejni a tehénből. Anyám fejés előtt mindig megmosta a tehén tőgyét, a tehén farkát meg kikötötték, hogy ne hadonásszon vele a sajtár körül. Szűrés nélkül anyám soha nem adta elibénk a tejet. Jaj, ha az a sok tej most mind egy edényben lenne, amelyet anyám életében kifejt.
Ha a tejet csuporba öntve két-három napig hűvös helyen nyugodtan hagyják, megalszik. Tetejére feljön a tej finomabb, zsíros része, ez a tejfel. Ebből készül a vaj, amelyet mi annak idején egy összerakható nagy faedényben köpültünk. Két-három óra hosszat kellett zürbölni, rázni az edényt, benne a korongfát. Amikor a vaj kicsapódott, vízzel ki lehetett mosni, el lehetett tenni a kútba, hogy ott a hidegen ne avasodjon meg, tartson sokáig.
A vaj kiszedése után az edényben visszamaradt a finom savanykás író. Szívesen ittuk, nagyon jó volt.
Amikor a tej tetejéről leszedték a tejfelt, alatta ottmaradt az aludttej. Nyári nagy melegekben ez volt a legízletesebb uzsonnánk. Egy litert is be lehet kapni belőle, szinte víz helyett. Nagyon jól oltotta a szomjat, jó étvágyat csinált. Kenyérrel, kenyér nélkül egyformán szívesen ettük!
Ha az aludttejet kifűtötték, tehéntúró lett belőle. Ezzel sütötték azt a sok finom szatmári tésztát.
A kifűtés pedig úgy történik, hogy összeöntik az aludttejet a csuprokból egy nagy zománcos fazékba. Aztán odateszik az edényt a tűzhely szélére, hogy felmelegedjen. Ettől különválik az aludttejben lévő savó és a túró. A savót lehet inni, és többféle ételt is készítenek belőle. A túrót vászonzacskóba kell tenni, hogy kicsepegjen. Tejfellel keverve, belevágva egy kis vöröshagymát, tejfeles túróként is megehető. Pásztoreledel ez is, akár az itt leírtak!