Kócslyuk

Minden olyan jelenség, amelyet irracionális erők működése következményének tekintenek. Szerepe különösen a vallásokban igen nagy, még ezek legfejlettebb formái sem tudtak lemondani róla, és beépítették teológiai rendszereikbe. Ismeretelméleti szempontból a hamis tükrözés egyik megnyilatkozási formája, a tudományos megismerést tipológiailag megelőző gondolkodás sajátja, melynek segítségével különösen súlyos ellentmondások (pl. égi-földi, anyagi-szellemi stb.) gondolati leküzdését kísérelték meg. A parasztság szellemi életében különösen a hiedelemvilág szféráját jellemzi a csodának mint feszültség-kiegyenlítőnek alkalmazása. Sokkal bonyolultabb a helyzet a folklórművészet területén. Föltűnő pl., hogy maga a csoda szó és jelentésbeli megfelelői a népköltészeti alkotások szövegeiben alig fordulnak elő; a népköltészeti alkotások belső világában éppen a kívülálló számára csodaként felfogott események-mozzanatok látszanak természetesnek. Szigorúan meg kell tehát különböztetnünk a folklóralkotások csoda-vonatkozásait aszerint, hogy a szöveget „kívülről” vagy „belülről” vizsgáljuk; egy-egy mozzanat ebből vagy abból a szempontból tekinthető-e csodásnak? A tündérmese hősei pl. a legfantasztikusabb helyzetekben sem csodálkoznak, nem tekintik rendkívülinek a velük történteket. Még a legendamese kovácsának se jut eszébe, hogy valami különös jelenség tanúja, amikor Krisztus a lovat megpatkolandó levágja az állat lábát, aztán ismét visszailleszti: a kovács minden megrendülés nélkül hozzáfog, hogy kövesse a példát. Nem véletlen, hogy folklóralkotások „belső” világában is csodaként felfogott mozzanatokat olyan kétségtelenül vallásos légkörben fogant alkotásokban figyelhetünk meg, mint pl. a Júlia szép leány balladája, az angyalbárányok meséje stb. A „külső” és „belső” szempontú elemzés mellett tekintettel kell lennünk a folklóralkotások mű- és válfaji rendjének meghatározásakor a csodaelemek még egy vonatkozására. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egyes válfajok egész poétikai rendszere, másokkal szembesítve, jellemezhető a csoda jelenlétével. Ennek megfelelően, míg pl. a népmese egészében tekinthető csodára épültnek, az anekdotában e mozzanat semmiféle szerephez sem juthat. Ugyanígy a hősdal poétikájában döntő szerepet látszik a csoda, viszont a lírai dalokban, közmondásokban új stílusú balladákban stb. alig van helye. Végül figyelembe kell vennünk, hogy ott, ahol a csoda részese a folklóralkotás szövetének, fontos kompozicionális szerepe van. Az epikus motívumok (funkciók) általában sajátos kötések egy-egy szövegben: nagymértékben meghatározható, hogy adott motívum milyen rákövetkezőt hív ki. Ott azonban, ahol csodás elem szerephez jut, e vonzás elmarad, a rákövetkezés előre nem látható, a szöveg szerkezetében törés következik be.

Magyar néphiedelmek szerint Bálint napján választanak párt a verebek, ezen a napon tartják lakodalmukat a madarak. Ilyenkor jönnek vissza a vadgalambok is azokra a területekre, ahonnan ősszel elköltöztek. Egyes vidékeken a madarak etetése is szokás volt ezen a napon, magokat szórtak ki, így járultak hozzá az emberek a madarak lakodalmához.

Bálint Sándor néprajzkutató jegyezte fel azt a mindszenti régi magyar hagyományt, hogy e napon „csíkot söpörnek”, vagyis utat vágnak a szegediek az udvaron (akár van hó, akár nincs), s oda mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórnak ki az ég madarainak. .Muravidéken a fákra perecet, aprósüteményeket aggattak, és a gyerekek együtt lakodalmaztak, ujjongtak a madarakkal. Más helyeken a gazdák Bálint napkor, még napfelkelte előtt megkerülték a birtokot, vagy megmetszették a szőlő négy sarkán a tőkéket, hogy a tolvaj madarakat távol tartsák a szőlőtől.

Bálint-nappal kapcsolatban a néphit gazdag jóslás- és hiedelemanyagot őrzött meg. A gyümölcsöskertekben ekkor kezdik el a fák metszését, és a néphit szerint, ha ezen a napon gyümölcsfát ültetnek, akkor gyorsabban megkapaszkodik, hamarabb rügyezik, gazdag termést fog hozni. Bálint napján jó tyúkot ültetni is, mert akkor a háznak szerencséje lesz az aprójószágban egészen a következő esztendő Bálint-napjáig. Ez a nap a tavasz közeledtét is jelenti, ideje beszerezni a vetőmagot.
Néhány időjósló megfigyelés is kapcsolódik ehhez naphoz. Ha a madarak csiripelése messzire hallatszik ezen a napon, jó idő lesz. Ha megszólal a pacsirta, s azt mondja: „csücsülj beö”, akkor még hidegre kell számítani. Ha szeles az idő, az asszonyok nem örülnek, mert ez azt jelenti, nem lesz tojás egész évben. A férfiak meg az esőtől félnek, mert a hagyomány szerint akkor kukoricán kívül másból nem lesz jó termés.

A közeledő tavasz nem csak a madarak párosodási kedvét hozta meg, hanem a fiatalok is egyre többet gondoltak a szerelemre. Több szerelmi babonát is alkalmaztak ezen a napon. Úgy tartották, ha valamelyik leány madárral álmodik, az hamarosan férjhez fog menni. Naplemente után viszont nem volt szabad seperni a lánynak, mert akkor nem megy férjhez. Azt is javasolták, hogy akik nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és közösen egyék meg, akkor soha nem fogják elhagyni egymást. Ugyanígy nem lehetett semmilyen módszerrel elválasztani egymástól azokat, akiknek összekulcsolt kezét a két anya szentelt vízzel lemosta, a vizet pedig a fejükre öntötte. E pár ellen nem használt semmiféle szemmel verés, igézés, vagy rontás.
Sok támadás érte a Valentin-napi szokások hazai meghonosítóit, mondván, hogy ránk erőltetnek egy olyan idegen szokást, amelynek nincs hagyománya nálunk. Nos, úgy tűnik a szerelmesek napja mindig is létezett, legfeljebb nem Valentin-napnak, hanem Bálint-napnak nevezték.