Csoda
Minden
olyan jelenség, amelyet irracionális erők működése következményének
tekintenek. Szerepe különösen a vallásokban igen nagy, még ezek
legfejlettebb formái sem tudtak lemondani róla, és beépítették
teológiai rendszereikbe. Ismeretelméleti szempontból a hamis tükrözés
egyik megnyilatkozási formája, a tudományos megismerést tipológiailag
megelőző gondolkodás sajátja, melynek segítségével különösen súlyos
ellentmondások (pl. égi-földi, anyagi-szellemi stb.) gondolati
leküzdését kísérelték meg. A parasztság szellemi életében különösen a
hiedelemvilág szféráját jellemzi a csodának mint
feszültség-kiegyenlítőnek alkalmazása. Sokkal bonyolultabb a helyzet a
folklórművészet területén. Föltűnő pl., hogy maga a csoda szó és
jelentésbeli megfelelői a népköltészeti alkotások szövegeiben alig
fordulnak elő; a népköltészeti alkotások belső világában éppen a
kívülálló számára csodaként felfogott események-mozzanatok látszanak
természetesnek. Szigorúan meg kell tehát különböztetnünk a
folklóralkotások csoda-vonatkozásait aszerint, hogy a szöveget
„kívülről” vagy „belülről” vizsgáljuk; egy-egy mozzanat ebből vagy
abból a szempontból tekinthető-e csodásnak? A tündérmese hősei pl. a
legfantasztikusabb helyzetekben sem csodálkoznak, nem tekintik
rendkívülinek a velük történteket. Még a legendamese kovácsának
se jut eszébe, hogy valami különös jelenség tanúja, amikor Krisztus a
lovat megpatkolandó levágja az állat lábát, aztán ismét visszailleszti:
a kovács minden megrendülés nélkül hozzáfog, hogy kövesse a példát. Nem
véletlen, hogy folklóralkotások „belső” világában is csodaként
felfogott mozzanatokat olyan kétségtelenül vallásos légkörben fogant
alkotásokban figyelhetünk meg, mint pl. a Júlia szép leány
balladája, az angyalbárányok meséje stb. A „külső” és „belső”
szempontú elemzés mellett tekintettel kell lennünk a folklóralkotások
mű- és válfaji rendjének meghatározásakor a csodaelemek még egy
vonatkozására. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egyes válfajok egész poétikai
rendszere, másokkal szembesítve, jellemezhető a csoda jelenlétével.
Ennek megfelelően, míg pl. a népmese egészében tekinthető csodára
épültnek, az anekdotában e mozzanat semmiféle szerephez sem
juthat. Ugyanígy a hősdal poétikájában döntő szerepet látszik a csoda,
viszont a lírai dalokban, közmondásokban új stílusú balladákban
stb. alig van helye. Végül figyelembe kell vennünk, hogy ott, ahol a
csoda részese a folklóralkotás szövetének, fontos kompozicionális
szerepe van. Az epikus motívumok (funkciók) általában sajátos kötések
egy-egy szövegben: nagymértékben meghatározható, hogy adott motívum
milyen rákövetkezőt hív ki. Ott azonban, ahol csodás elem szerephez
jut, e vonzás elmarad, a rákövetkezés előre nem látható, a szöveg
szerkezetében törés következik be.
Hiedelmek
Magyar
néphiedelmek szerint Bálint napján választanak párt a verebek, ezen a
napon tartják lakodalmukat a madarak. Ilyenkor jönnek vissza a
vadgalambok is azokra a területekre, ahonnan ősszel elköltöztek. Egyes
vidékeken a madarak etetése is szokás volt ezen a napon, magokat
szórtak ki, így járultak hozzá az emberek a madarak lakodalmához.
Bálint
Sándor néprajzkutató jegyezte fel azt a mindszenti régi magyar
hagyományt, hogy e napon „csíkot söpörnek”, vagyis utat vágnak a
szegediek az udvaron (akár van hó, akár nincs), s oda mindenféle
gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórnak ki az ég madarainak.
.Muravidéken a fákra perecet, aprósüteményeket aggattak, és a gyerekek
együtt lakodalmaztak, ujjongtak a madarakkal. Más helyeken a gazdák
Bálint napkor, még napfelkelte előtt megkerülték a birtokot, vagy
megmetszették a szőlő négy sarkán a tőkéket, hogy a tolvaj madarakat
távol tartsák a szőlőtől.
Bálint-nappal
kapcsolatban a néphit gazdag jóslás- és hiedelemanyagot őrzött meg. A
gyümölcsöskertekben ekkor kezdik el a fák metszését, és a néphit
szerint, ha ezen a napon gyümölcsfát ültetnek, akkor gyorsabban
megkapaszkodik, hamarabb rügyezik, gazdag termést fog hozni. Bálint
napján jó tyúkot ültetni is, mert akkor a háznak szerencséje lesz az
aprójószágban egészen a következő esztendő Bálint-napjáig. Ez a nap a
tavasz közeledtét is jelenti, ideje beszerezni a vetőmagot.
Néhány
időjósló megfigyelés is kapcsolódik ehhez naphoz. Ha a madarak
csiripelése messzire hallatszik ezen a napon, jó idő lesz. Ha megszólal
a pacsirta, s azt mondja: „csücsülj beö”, akkor még hidegre kell
számítani. Ha szeles az idő, az asszonyok nem örülnek, mert ez azt
jelenti, nem lesz tojás egész évben. A férfiak meg az esőtől félnek,
mert a hagyomány szerint akkor kukoricán kívül másból nem lesz jó
termés.
A
közeledő tavasz nem csak a madarak párosodási kedvét hozta meg, hanem a
fiatalok is egyre többet gondoltak a szerelemre. Több szerelmi babonát
is alkalmaztak ezen a napon. Úgy tartották, ha valamelyik leány
madárral álmodik, az hamarosan férjhez fog menni. Naplemente után
viszont nem volt szabad seperni a lánynak, mert akkor nem megy férjhez.
Azt is javasolták, hogy akik nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy
szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és
közösen egyék meg, akkor soha nem fogják elhagyni egymást. Ugyanígy nem
lehetett semmilyen módszerrel elválasztani egymástól azokat, akiknek
összekulcsolt kezét a két anya szentelt vízzel lemosta, a vizet pedig a
fejükre öntötte. E pár ellen nem használt semmiféle szemmel verés,
igézés, vagy rontás.
Sok
támadás érte a Valentin-napi szokások hazai meghonosítóit, mondván,
hogy ránk erőltetnek egy olyan idegen szokást, amelynek nincs
hagyománya nálunk. Nos, úgy tűnik a szerelmesek napja mindig is
létezett, legfeljebb nem Valentin-napnak, hanem Bálint-napnak nevezték.
tovább...
|