Ráolvasás
Mágikus célra használt,
hagyományos formában élő szöveg. Egyének adják elő, az egyéni élet
befolyásolása céljából. Keletkezésének és fennmaradásának alapja a
kimondott szó hatékonyságába vetett hit (szómágia), amely igen régi, és
a mágikus- eljárásoknak, világszerte egyik alapját képezi. Európa
népi hitvilágában – a magyarságnál is – még a 20. században is elevenen
élt a ráolvasások sok fajtája. A paraszti mindennapi élet szinte minden
területén helyet kapott. A magyar nyelvterületen a közelmúltban
elsősorban gyógyító, kisebb mértékben rontó ( rontás), szerelmi
varázsló) és féregűző ( féregűzés) funkcióban volt ismert, de
szórványos múltbéli adatok sok egyéb célú használatára is utalnak. –
Általában vers vagy ritmikus próza. Megkülönböztethetők egyrészt az
értelmes, valamilyen célt kifejező, valamint a magyar nyelvterületen
viszonylag kis számban ismert értelmetlen szövegek, amelyek a hit
szerint éppen érthetetlenségüknél fogva érik el a kívánt hatást. Ezek
többnyire idegen nyelvű (gyakran héber, görög) szövegek töredékeinek
vagy idegen szavaknak eltorzított keverékei (pl. egy 17. sz.-i,
epilepszia elleni szöveg: „Elim, melim, relim”). A célt kifejező
szövegekben a kívánság közlése tartalmilag és formailag igen változatos
módon történik. Egy részük pusztán a szövegmondó személy óhaját fejezi
ki, tehát a teljesülés pusztán az ő akaratának függvénye (pl.
szemölcs gyógyítására: „Sömölcs, sömölcs, múlj el!”), más esetekben
nála hatalmasabb erőre hivatkozik, ill. annak segítségét kéri (pl.
„Oszlassa el az Atya, oszlassa el a Fiú!…” vagy „Atyaisten gyógyítsd
meg, Fiúisten mulaszd el!…”). A kívánság közlése történhet a
betegséghez, a rontóhoz, a betegség feltételezett okozójához stb.
intézett felszólítás formájában is. Ilyen alapon szövegtípusok egész
sora különül el. Ilyenek pl. betegség fenyegetése (pl. „Szaladj árpa,
learatlak”). A betegség fenyegetése határidő kiszabásával (szintén
árpára: „Ha holnap reggel itt érlek, akkor leszarlak”), a
betegség vagy más baj elküldése (pl. „jég zápor, fenye üdő, távozjál el
a határainkról, kőszikláról kősziklára”), ill. visszaküldése az
okozóhoz ( szemverés). Az elküldés gyakran egyúttal valamilyen
természetfeletti lénynek vagy megszemélyesített természeti jelenségnek
való átadást jelent. Utóbbi motívumot tartalmazó szövegtípusok közül
legelterjedtebbek a bőrbetegségeket a → holdnak elküldő szövegek. A
megszemélyesített természeti jelenségekhez intézett kívánságok sajátos
csoportját képezik a földibodza vagy csalán fenyegetését tartalmazó
szövegek (pl. „Én téged bodza beáristomollak addig, míg Sós István
ártánysertésének a füléről a féreg mind ki nem esik”). – Mind az
egyszerű, mind a valakihez intézett kívánságokat gyakran bizonyos
stilisztikai tényezők nyomatékosítják. Az ellentétes kívánság általában
a baj elmúltát és valami jó bekövetkezését fejezi ki (pl. „Gyüjjön rád
a jó egészség, hagyjon el a nyavalyád”). Az effajta kívánságok
legjellegzetesebb csoportját a hold növekedését a betegség elmúltával
ellentétpárba állító szövegek jelentik. Nyomatékosítható a kívánság a
betegség letagadásával, meghazudtolásával is ( árpa), leggyakoribb
azonban a hasonlat szerepeltetése. Ez lehet elvont (pl. „Annyi teje
legyen a tehénnek, mint a kútban amennyi víz van”), de általában a
ráolvasást kísérő cselekmény valamelyik elemével kapcsolatos (pl. „Úgy
égjen a te szíved értem, ahogy elolvad ez a viaszk itten”). A
számláló ráolvasások, egy csökkenő számsor elmondása révén eredetileg
ugyanazt a hatást kívánják elérni, mint a hasonlat. Az epikus
ráolvasások, szintén felfoghatók hasonlatként, amennyiben egy
gyógyulástörténet elmondásával kívánnak hasonló gyógyulást elérni –,
gyakran hozzá is fűzve e kívánságot (pl. „így gyógyulj meg te is”). – A
ráolvasások vagy egy összefüggő mágikus eljárás részei (pl. a
szemverést gyógyító fürdetés vagy füstölés meghatározott mozzanatánál
mondják el), vagy legalábbis bizonyos mágikus kísérő cselekmények
járulnak hozzájuk (pl. köpés, keresztezés, bekerítés).
Bizonyos szövegtípusok nem is létezhetnek önállóan, kísérő cselekmény
nélkül, mert mintegy az eljárás szöveges kifejeződései, magyarázatai.
Ilyenek pl. az árpát gyógyító arató kézmozdulat kísérőjeként használt
szövegek („Árpát aratok”, „Árpát kaszálok”), vagy a szemverés
gyógyítására használt, okozók felsorolását tartalmazó szövegtípus. Mint
a ráolvasások nyomatékosító kísérői nagy szerepet kapnak bizonyos
alkalmi fohászok és a hivatalos egyházi imák egyaránt (pl. a
ráolvasás után még három üdvözlégyet is el kell mondani). A hatást
fokozza a szövegek többszöri vagy meghatározott időben való elmondása
is. A gyógyító ráolvasások egy része a gyógyítók – gyakran titokban
tartott, meghatározott módon öröklődő – ismeretanyagához tartozott, más
része közismert volt, alkalomszerűen mindenki használta. Általános volt
az a hit, hogy a szöveg elveszti hatását, ha elárulják valakinek. – A
ráolvasások egy része – európai és magyar viszonylatban egyaránt –
szerves része a paraszti hitvilágnak. Eredetük azonban nem köthető
egy-egy néphez. A magyar szövegek is gyakran tartalmaznak a magyar
néphittől idegen elemeket (pl. bizonyos természetfeletti lények,
természeti jelenségek, amelyek a betegséget okozzák, vagy amelyeknek a
betegséget átadják – pl. földanya, hold, rózsafa), amelyeket maguk a
szövegek terjesztettek el Európa-szerte, és ma már sok esetben
eldönthetetlen, hogy eredetileg mely nép hitvilágának tartozékai
voltak. A szövegek más része egyházi eredetű: a középkori egyháznak a
mindennapi élet minden területére kiterjedő exorcizmus- (ördögűző)
gyakorlatából sarjad, és mint ilyen, meglehetősen egyöntetű
Európa-szerte. Az epikus ráolvasások jelentős része bibliai
történetekre, ill. apokrif legendákra vezethető vissza, más része
nyomon követhető a keresztény középkoron és az ókori görög-római
kultúrán át a közel-keleti magaskultúrák hitvilágáig, ill.
rítusgyakorlatáig. – Az első magyar nyelvű ráolvasás-feljegyzés a 15.
sz. végéről maradt ránk ( Bagonyai ráolvasások), majd a 16. sz.-i
Peer-kódex tartalmaz több ráolvasásnak minősíthető egyházi jellegű
szöveget. Bornemisza Péter 1578-ban nyolc szöveget írt le, melyeket
közlőjük egy paptól tanult. A feljegyzések nagyobb számban a 18.
században tűntek fel – ezek nagy része főúri körökben használatos
szöveg. E régi szövegek zöme a jelenkori paraszti gyakorlatból is
ismert.
tovább...
|