|
Tűzgyújtás
Gonoszűző, ill. katartikus
jellegű rítus, általában naptári ünnepeken, ill. az emberi élet
fordulópontjain. Máglyák meggyújtása nyilvános helyeken, utcán,
köztéren, udvaron, legelőn abból a célból, hogy a tűz köré gyülekezett
csoportok a lángok fényében mágikus, szertartásos és játékos
cselekvéseket végezzenek. Ibn Ruszta ugyan tűzimádóknak nevezte a
magyarokat, azonban a honfoglalás előtti tűzgyújtások rendje, mágikus
rendeltetése pontosan nem körvonalazott. A honfoglalás utáni,
elsősorban a 15–16. sz.-i feljegyzések már szokásszerű tűzgyújtásról
tudósítanak: Szent Iván napján (jún. 24.) a lobogó máglya köré
gyülekezett fiatalok ugrándozásairól és ünnepi táncairól olvashatunk (
Szent Iván-i tűz).
A Szent Iván-i tűzgyújtás máig a legteljesebb módja a
szertartásos tűzgyújtásnak, de előfordul még karácsony böjtjén,
húsvéti ünnepkörben (pl. Pilátus-égetés), nagyböjtben (sajbózás),
farsangkor és Szent György napján is. Az emberi élet fordulói
körül élt szokások között legszebb a lakodalmi tűz. A pásztorgyerekek
játékaiban is előfordult, hogy égő fahasábokat, erre a célra készített
buzogányokat, csóvákat hajigáltak versenyszerűen. A 19. században
megfigyelt és leírt szokások szórványosan ma is felbukkannak. Az ekkor
gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész
ellen és még elősegíti a jó termést.
tovább...
|