Szerelem varázslás
A szerelemmel, nemi élettel
kapcsolatos mágikus gyakorlat úgyszólván napjainkig elevenen élt,
emellett működtek ehhez értő, tanácsot adó, szereket készítő
specialisták is. Ezek a közelmúltban már általában a társadalom
perifériáján élő szegény, deviáns életvitelű egyének voltak, de a
hagyományos paraszti társadalomban szükségszerű, elismert, bár
kétirányú tevékenységük miatt nem feltétlenül pozitív értékelésű
szerepet töltöttek be.
Történeti adatok, különösen a boszorkányperek ide vonatkozó gazdag
anyaga jelzi, hogy a múltban is ez volt a magánélet mágiájának egyik
legfontosabb területe. A szerelmi mágia legfőbb célja az ellenkező nemű
személy „megszerzése”, magához láncolása, de elhidegítő, a párokat
egymástól szétválasztó, és a nemi képességet „megkötő” – impotenciát
okozó –, vagy hűtlenségért, bosszúból rontó mágikus eljárások is
általánosan ismertek voltak. A legtöbb cselekmény alapját az ember
tartozékainak megszerzése, ezeknek az érintkezéses mágia elvén alapuló
használata jelentette.
A legelterjedtebb módszer valószínűleg a megétetés volt: valamilyen
saját tartozék ételben vagy italban való beadása az ellenkező nemű
egyénnek. Ez – analógiás úton – szoros kapcsolatra kényszeríti vele.
Nők sokkal inkább űzték, mint férfiak. Legáltalánosabb a haj, szőrzet,
menstruációs vér, izzadság, anyatej beadása volt, mégpedig pogácsában,
süteményben, borban, pálinkában. Férfiak részéről vér vagy semen
használata fordult elő. A megétetés gyakran került a boszorkány elleni
vádak listájára is. Egy 1694-es erdélyi boszorkányper jegyzőkönyve
szerint Ballos Judit aranyosszéki boszorkány a tanút arra tanította,
hogy „falon látszó maga árnyékáról vakarjon port, s pogácsába sütve
adja annak a legénynek, akit kivánna, hogy őtet szeretné”. Ételeket is
használtak, ezeket a női testtel hozták valamilyen módon kapcsolatba:
hónalj alatt tartott cukrot, háton végigcsurgatott tojást etettek meg a
férfiakkal. Olyan eljárás is volt, amelyet az egymást elhagyni nem
akarók alkalmaztak: tartozékaikat összekeverve közösen fogyasztották
el: például apróra vágott hajat vagy vért pogácsába sütve. Ezt a
módszert szétválasztó céllal is alkalmazták: egy harmadik személy
undort keltő szereket, megszerzett székletüket adta be mindkét félnek.
Szétválasztó-elhidegítő céllal bármilyen undort keltő vagy
hagyományosan rontó hatásúnak tartott szert is etettek: tetűt, ki nem
kelt vak csibét, halott állfelkötő kendőjét, halottmosó vizet.
A másik legelterjedtebb módszer a tartozékok – haj, köröm, lábnyom,
ruhadarab – megszerzése, viselése, a saját házban való elrejtése; vagy
a saját tartozék másik féllel való viseltetése volt. Egy karancskeszi
(Nógrád m.) adat szerint valaki kilencven napig a nyakában hordott egy
gyökérdarabot gyolcsba kötve, majd a feleségül megszerezni kívánt lány
nyakába kötötte a zacskót, miközben három szál haját titokban kihúzta
és magánál hordta. A férfiak gatyamadzagján végzett analógiás kötések
alkalmazása közismert módszer, mind századunkban, mind a
boszorkányüldözés idején: hét vagy kilenc csomóval biztosították a férj
hűségét, vagy „kötötték meg” erejét. A nyomfelszedés lényege az, hogy a
férfi lábnyoma alatti földet a kemencébe, a ház földjébe tapasztották,
ritkábban maguknál hordták a nők, ezáltal magukhoz láncolva a nyom
tulajdonosát is. Ez a gyakorlat a múltban igen eleven lehetett. Egy
1752-es bihari boszorkányper szerint a lány három napig pendelye
korcában hordta a legény lábnyomát, majd a kemencébe tette
tüzesedni. A lábnyom magához láncoló „visszafordítása” is előfordult: a
Szilágyságban feljegyzett adat szerint egy asszony kifordította férje
lábnyomát, ezt mondva: „Akkor hagyjál el engemet, ha én ezt
visszafordítom.” A kapcafőzés vagy a bocskor főzése, füstölése hasonló
indítékkal történt; a megszerzett lábbelit fazékban főzték, vagy a
kürtő füstjére akasztották.
Némely mágikus tárgy sajátosan a szerelmi mágia segédeszközének
számított. Legközismertebb volt a (Szent György-nap előtt) hangyákkal
lerágatott béka- vagy denevércsontváz elhidegítő célú használata, de
sok egyéb eszközt és eljárást is használtak. Egy közelmúltban
feljegyzett adat a szerelmi mágiában járatos öregasszony tanácsára
vonatkozóan: „Amelyik lány meg akarta a legényt szerezni, akkor azt
mondta az a néni, hogy szedjünk kilenc rezgő nyárfáról levelet, és
akkor olyan tűvel szúrjuk át, akin még cérna nem vót. Tegyük küszöb
alá, aki legény átmegy rajta, az nem tud tőlünk elmaradni, rezeg a
szíve értünk úgy, mint a nyárfalevél…” (Nógrádsipek, Nógrád m.; Pócs É.
gy.). A viasz elolvasztása bosszúból megrontó vagy magához láncoló
szándékkal egyaránt előfordult. Erdélyből ismert az eljárást kísérő
ráolvasás:
Úgy égjen a te szíved értem,
ahogy elolvad ez a viack itten.
(Jankó 1893: 247)
Hasonló szerepe bármely mágikus tárgy elégetésének, tüzesítésének
lehetett; a boszorkányperek jegyzőkönyveiben patkó, gatyamadzag,
növényi eredetű szerek elégetése, hevítése egyaránt előfordul.
A szerelmi mágia egész Európa parasztságának gyakorlatában hasonló
elveken, és sokszor részletekbe menően hasonló módszereken alapul, de a
gyakorlat „világszerte” sok azonosságot mutat. Ókori és középkori
adatok tanúsága szerint Európa népies, majd paraszti mágiájának mindig
egyik leggazdagabb területét jelentette. Emellett a varázslók
gyakorlatának is része volt (Thomas 1971). Sok eljárás konkrét
folyamatossága mutatható ki római orvosok receptjeitől a középkoron át
napjainkig; így az analógiás viaszolvasztó eljárást már Vergilius 8.
eclogájából ismerjük (Heim 1906: 485). A gyakorlat hatásosságába vetett
hit közelmúltig tartó elevenségére vallanak azok az adatok, amelyek
szerint féltek a férfiak a „megétetéstől”; Luby Margit tunyogi (Szatmár
m.) adata szerint az anyák arra intették legény fiaikat, hogy ne
fogadjanak el ételt idegenben (Luby 1936: 28, további adatok: Gönczi
1907; Róheim 1925: 58–70).
tovább...
|