|
Magyar szürke gulya
Megkülönböztették a külső legelőn
tartott fekvő-marhát a belső legelőn tartott járó-marhától. A göböly és
sőre szavunk a hízóra fogott marhákból álló egységet jelenti. A göböly
legmagasabb létszámát 250 állatban határozták meg, ennyiért tudott a
pásztor felelősséget vállalni. A legelőre való kihajtás napja
hagyományosan április 24., Szent György napja volt, a sőréket a legjobb
legelőre hajtották, s gyorsan el kellett érniük vágósúlyukat, hiszen
augusztus 1-jén, Vasas Szent Péter napján már kezdődtek a vásárok. A
gyors hízást a pásztorok sózással érték el, mert a marha szereti a sót,
ám szomjas lesz tőle, az ivástól viszont nő az éhsége. S az állatok a
késő tavasszal és nyáron így mintegy három hónap alatt elérték
vágósúlyukat.
A másik őrzési egység a gulya volt, amely akár ezer állatból is
állhatott. Ivar és életkor alapján állították össze a gulyákat: volt
szűzgulya, üszőgulya, tehéngulya, anyagulya, ökörgulya, aranygulya stb.
A meddőgulyában a borjat nem fogott teheneket hajtották, s ha továbbra
is meddőnek bizonyultak, a sőrébe kerültek. A tinógulyába az
ivartalanított borjakat gyűjtötték össze, amelyeket három éves korukban
kezdtek igába fogni. Az igázott ökröket a pihenőnapokon,
munkaszünetekben gulyákba fogták, s az ökörgulyát ugyancsak a legelőre
hajtották. Ha a gazdának szüksége volt az ökreire, kiment értük. Az
aranygulyába a legszebb teheneket, bikákat tették, tulajdonképpen itt
folyt a tenyésztés. A kis létszámú gulyát falkának nevezték.
tovább...
|