Boszorkány
Mesealak: népmeséink
rosszindulatú, emberfeletti hatalmú, idős asszonyalakjainak gyűjtőneve
vasorrú bábáéval. Boszorkány legtöbbször a tündérkirály felesége Rózsa
és Ibolya, vagy az üldözött hősnő vetélytársának anya. Ő eszeli
ki a rendkívüli feladatokat, s ő tör emberfeletti képességei birtokában
a hős életére is, ezért ismeri fel a szökevény fiatalokat átváltozott
(vetés – öreg csősz, kápolna – öreg barát, tó – réce vagy aranyhal,
aranyos fa – aranyág) alakban is. Képességei azonban alacsonyabb
rendűek, csak ártani tud. A hős vagy hősnő, akinek emberfeletti erői
mindig magasabb rendűek, pozitív jellegűek, ha megakadályozni nem is
tudja a boszorkány rontó tevékenységét, hatásköréből ki tud kerülni.
Vagy úgy, hogy átlépi a boszorkány országának határát, vagy úgy, hogy
egy kis részecskéje megmarad, ami képessé teszi a további
alakváltozásra s végső soron emberi alakja újra felvételére is.
Nemegyszer sikerül a gonosz boszorkányt teljesen meg is semmisíteni: a
párbaj eredményeképpen ló farka után kötik, minek következtében apró
darabokra szakad, megégetik és hamvát a széllel elfúvatják vagy
mérgében felrobban. Mirkó királyfi meséjében a katonákat szövő
boszorkányt a hős szövőszékével együtt feldarabolja és elégeti ugyan,
de nyelvét még külön kell agyonütnie. Boszorkány a lánya szépségére
féltékeny világszép királynő tanácsadója is, segítségével kísérli
meg Hófehérke elpusztítását. A táltos fiú ) és ennek női
párja, királylánya Encella) testvéreivel ugyancsak a boszorkány – egyes
változatok szerint emberevő óriás – házában száll meg. A lányai (fiai)
mellé fekteti, de jelt tesz a fejükhöz, hogy éjszaka vendégeinek a
nyakát el tudja vágni. A hős (hősnő) a jelt kicseréli, a boszorkány
saját gyermekeit pusztítja el a legfiatalabb kivételével, aki
aranybölcsőben alszik. A hős és testvérei elmenekülnek, de a hős –
testvérei vagy irigy társai ármánykodása folytán – újra meg újra
visszatér, hogy a boszorkány kincseit elrabolja (aranykáposztáját,
aranykalickában lakó ékes szavú madarát vagy aranymuzsikáját, egyetlen
megmaradt lányát vagy őt magát; vö.: táltos-párbaj,
kancatej-fürdő: Királyfia Kis Miklós). Vén boszorkány az ördög
öreganyja is, akinek a házában a szegény ember szolgálatot vállal. Ő az
egyetlen, aki felismeri az új szolga veszélyes voltát, s tanácsokat ad
fiának arra, hogy hogyan pusztítsa el. A szegény ember természetesen
mindannyiuk eszén túljár. A boszorkánynak az a tulajdonsága, hogy
vendégeit felfalja, vagy ellenfelének szívét, máját és kisujját
kívánja, nem pusztán gonoszságból fakad, hanem abból a törekvésből is,
hogy ezáltal saját erejét növelje. Ugyanez okból akarja elpusztítani a
csak általa felismert emberfeletti tulajdonságokkal rendelkező hőst is:
tisztában van vele, hogy az többet tud, mint ő, s ha életben marad, az
nemcsak az ő személyére, hanem egész környezete számára is végzetes
lehet. Ellentéte, de bizonyos fokig párja is a jóságos tündér, aki
emberfeletti tulajdonságait arra használja, hogy a hőst célja
elérésében, tehát a boszorkány elpusztításában is segítse. Hiedelemköre
a magyar népi hitvilág egyik leggazdagabb, legváltozatosabb és
még a közelmúltban is eleven területe. A magyar boszorkányhit több
rétegből tevődik össze: a boszorkány élő személy, akinek részint a
paraszti gyakorlatban előforduló gyógyító és rontó tevékenység bizonyos
vonásait, részint bizonyos természetfeletti képességeket tulajdonítanak
( természetfeletti erejű személy). A gyógyításnak ( népi gyógyászat)
és rontásnak a múltban valószínűleg szinte hivatásos specialistái
voltak egyes kiemelkedő képességű személyek, az első magyar történeti
adatok. rájuk vonatkoznak. Másrészt ismeretes lehetett a múltban egy
(vagy több) természetfeletti lény, amelynek fő ténykedése az éjszakai
rontás (elsősorban nyomás) volt. Ennek vonásai olvadtak később a
boszorkány alakjába (a török eredetű boszorkány szó jelentése ’nyomó’),
és ennek nyoma őrződött meg a személytelen lidércnyomás fogalomban is.
E két síkot kapcsolják össze, ill. a boszorkány alakjának kettősségét
tükrözik a róla szóló változatos hiedelemmonda-típusok. Ezek szereplői
egy-egy község vagy nagyobb körzet közismert, boszorkánynak tartott
személyei, akik részint a gyakorlatból ismert gyógyító-rontó
műveleteket, részint a boszorkányhit hagyományos részeit képező
emberfeletti tetteket hajtják végre. – Az idők folyamán a boszorkány
más emberfeletti lények bizonyos vonásait is magába olvasztotta (
garabonciás, lidérc, táltos). Ehhez térbeli integráció is
járult: a magyarsággal történeti kapcsolatba került népek hitvilágából
ismert rokon alakok különböző vonásai ötvöződtek a magyar
boszorkányalakban. Mindezekhez járult a középkorban kialakult, a
boszorkányüldözés későbbi időszakában már a magyar
boszorkányperekben is megjelenő, a perekkel együtt Ny-Európából
importált boszorkányfogalom. A perek időbeli egymásutánjában
végigkísérhető az új motívumok megjelenése (ördöggel való szövetkezés,
utazás a levegőben, boszorkányszervezetek stb.). E vonások némelyike
része lett a magyar boszorkányhitnek, bár korántsem vált olyan
integráns tartozékává, mint a perekből és a mai néphitből egyaránt
ismert rontási és gyógyítási praktikák. A közelmúlt magyar
boszorkányának legjellemzőbb sajátosságai: a boszorkány csúnya, öreg,
összenőtt szemöldökű asszony, ritkábban férfi. Előszeretettel tartották
boszorkánynak a rendezetlen életű vagy elmebeteg egyéneket, továbbá a
bábákat, valamint a sokszor saját hitük szerint is természetfeletti
képességekkel rendelkező gyógyítókat. A boszorkány emberfeletti
képességeit a hit szerint örökli vagy tanulja. Az öröklés leggyakoribb
módja, hogy anya lányára, ill. apa fiára hagyja a tudományt. Nem halhat
meg, míg tudományát át nem adta valakinek, a halál előtti átadás
leginkább kézfogással történik (ha nem akad vállalkozó, seprőt
nyújtanak neki). A boszorkánnyá válás másik leggyakoribb módszere a
próbák kiállása. Szent György, ritkábban karácsony éjjelén vagy
újhold péntekén a jelölt a keresztúton szentelt krétával vagy más
mágikus tárggyal bűvös kört húz maga köré. Amelyben állva, nem
szabad megijednie a megjelenő ijesztő alakoktól (állatok alakját öltő
boszorkányok vagy ördög) vagy a feje fölé hajszálon ereszkedő
malomkőtől (bekerítés). Szórványosan ismertek a boszorkánnyá válás
egyéb módjai: pl. dongó röpül a jelölt orrába; Szent Iván-i tüzet
kell átugrania. A boszorkánnyá válás feltételének tartották Isten
megtagadását, ill. az ördöggel való szövetkezést. Az utóbbira vonatkozó
eseteket a boszorkányperek anyaga konkrét formában is tartalmaz
(eredménye a testen látható stigma); az élő néphitben csak az a hit
közismert, hogy a boszorkány lelke az ördögé. A boszorkány felismerése
a legáltalánosabb hit szerint lucaszék segítségével történik, amelyre
készítője az éjféli misén ráülve meglátja, hogy ki boszorkány a falu
asszonyai közül: ezek ökör- vagy tehénszarvat, szarvasagancsot, ill.
tollat viselnek fejükön, vagy félrefordított fejjel mennek be az ajtón,
hogy szarvuk beférjen (táltos); más adatok szerint háttal állnak az
oltárnak. Országszerte elterjedt hiedelemmonda szerint a lucaszék
készítőjének sietnie kell haza, mert a boszorkányok üldözőbe veszik,
ill. mákot kell maga mögé szórnia, hogy azt felszedegetve ne érjék el
őt. Más módszerek: Szent György napján vagy karácsony éjjelén, a
keresztúton bűvös körből lehet meglátni, hogy ki a boszorkány; Lucától
karácsonyig gyűjtött forgácsot kell karácsony éjjelén a keresztúton
égetni; Lucától karácsonyig font ostorral végigdurrogatni a falut;
Lucakor vagy húshagyó kedden átfúrt fakanálon átnézni. – A boszorkány
halála a hit szerint nehéz, mert megkínozzák boszorkánytársai. Halála
után vihar támad, koporsója nehezebb vagy éppen könnyebb a rendesnél
(mert az ördög elvitte a testét). Képességei közül legjellemzőbb a
metamorfózis: kedve szerint ölt macska-, béka-, kutya-, liba-, varjú-
stb. alakot; sőt növényalakban is megjelenhet (tökinda, szederinda).
Láthatatlanná tud válni, lát a sötétben, be tud menni a kulcslyukon. A
hiedelemmondák boszorkánya általában állatalakban közlekedik, ezenkívül
lóvá tett ember hátán ( megnyergelés), továbbá lovagol vagy repül
seprűn, szénvonón, hordón stb. Az élő néphitben kevéssé ismert motívum,
hogy a repülés képességét különleges, hóna alá kent repülőzsírnak
köszönheti, viszont a boszorkányperekben bőségesek az erre vonatkozó
adatok. Tevékenysége a hit szerint jellegzetes időpontok köré
csoportosul. Ezek elsősorban Szent György napja és Luca napja,
továbbá karácsony éjjele, újhold péntekje, újhold vasárnapja, ill. kedd
és péntek vagy általában éjjel. A boszorkányperek anyagában pünkösd és
szórványosan a Szent Iván-nap is szerepet kap. Ezzel összefüggésben
gyakorolták a mindennapi életben a rontás elhárításának sok hagyományos
módszerét éppen ezekben az időpontokban. A magyar néphit a rontás
minden fajtáját elsősorban a boszorkánynak tulajdonítja, így a
boszorkány műve a tehén megrontása, ill. a tejhaszon elvitele, az
éjszakai légzési nehézségek okozása. A végtagok bénává tétele,
összezsugorítása, a száj félrehúzása, az impotencia, általában súlyos
betegség vagy halál előidézése rontással. de bármilyen más baj esetén
is – egyebek mellett – felmerülhetett a boszorkány tevékenységének
gyanúja anyatej elapadása, szerelmesek elhidegülése, nyáj
szétszéledése, közlekedés akadályoztatása. A rontásnak mindezek
az esetei azonban nem egy általános boszorkányfogalomhoz, hanem mindig
egy-egy konkrét, boszorkánynak tartott személyhez kapcsolódtak. Ilyen
hiányában e bajokat egy személytelen rontásfogalom körébe vonták. Ezzel
szemben nem a valóságban észlelt tünetek felől közelítették meg a
boszorkány fogalmát, és ezért sokkal inkább az általános
boszorkányfogalom körébe tartoztak a rontás módjára vonatkozó
elképzelések. Az elsősorban boszorkánynak tulajdonított rontó műveletek
a következők, szemverés, megnyergelés, kötés, csontok kiszedése a
végtagokból, újszülött kicserélése. Továbbá a tehén tejének kiszopása
(állatalakban), harmatszedés, továbbá valamilyen tartozék (pl.
kiöntött szemét, kint hagyott pelenka, háztól kiadott tej, kovász,
lábnyom, vér stb.) megszerzésével való rontás. Figyelemre méltó a
boszorkánynak tulajdonított, már említett éjszakai nyomás (esetleg
szívás, szopás). Az említett módszerek közül a kötés és megnyergelés a
boszorkányperek óta sokat veszített fontosságából. Szinte teljesen
ismeretlen a közelmúlt boszorkány hitében a boszorkányperekben sűrűn
szereplő megevés mint rontó művelet. – A boszorkány gyógyító
tevékenysége a hit szerint nem tiszta; az ördög segítségével,
valamilyen haszon érdekében végzi. A hit szerint a boszorkány rontása
által keletkezett bajt csak ő maga vagy egy nála nagyobb hatalmú
boszorkány tudja helyrehozni. A rontás „visszacsinálásának” konkrét
módszerei nemigen ismertek, általában elterjedtek viszont a boszorkányt
megidéző eljárások, amelyek révén a kár helyrehozására lehet
kényszeríteni (rontás, rontáselhárítása). A boszorkány elhárítását
elsősorban a fent említett „boszorkányos” időpontokban, másodsorban
bizonyos tünetek észlelése esetén gyakorolták. Míg a megelőző eljárások
a tényleges gyakorlat részei voltak, a tünetek észlelésekor véghezvitt
cselekmények inkább hiedelemmondai motívumok. Az utóbbiak közül
legáltalánosabb a boszorkánynak vagy állatalakjának bántalmazása
(verés, szúrás, megkötés), valamint az ajtó bezárása (gatyamadzaggal,
seprűvel, fokhagymával stb.), aminek következtében a boszorkány
bentreked. A hit szerint a varázsereje révén mindenfajta házi haszon
megszerzésére képes, tejet fej a kútágasból, kapufélfából, karácsonyi
abroszból. Túrót okádik és azt eladja, a lótrágyát vajjá változtatja
stb. – A késői boszorkányperek nagyszámú adatot tartalmaznak a
boszorkányok katonai hierarchiával felépített szervezeteire
vonatkozóan, amelyet azonban a közelmúlt hitvilága egyáltalán nem
ismer, és ezért kérdéses, hogy valaha is része volt-e a magyar
néphitnek, és ha igen, a gyakorlatban is léteztek-e
boszorkányszervezetek. Hasonló a probléma a boszorkányok gyűlésével
kapcsolatban, amelynek részletekbe menő leírása gyakran tartozéka a
késői boszorkánypereknek (repülve érkeznek az erdei tisztásra vagy
hegyre – gyakran a Gellérthegyre –, ott lóvá változtatott férfiakon
lovagolnak, embercsontból készült edényből esznek-isznak, az ördöggel
közösülnek stb.). A boszorkányok mulatságának hagyományai ma is élnek:
helynévmagyarázó mondák az egyes falvak határában levő hegyeket,
réteket, barlangokat a boszorkányok gyülekezőhelyének tartják. Ismert
továbbá az álmában elragadott legényt megtáncoltató boszorkányokról
szóló monda, és az a hit, hogy a boszorkányok bizonyos alkalmakkor a
Tokaji-hegyre, a Gellérthegyre stb. járnak mulatni. Az e hagyományokból
ismert mulatságok azonban meg sem közelítik a boszorkányperekből ismert
orgiákat. – A magyar boszorkányhit része a közös európai
boszorkányhitnek. Ez amellett, hogy a magyar boszorkányra jellemző
ismérveket többé-kevésbé mindenütt magában foglalja, sok helyi
sajátságot mutat a különböző elemek egymáshoz kapcsolódásának
mikéntjében. Emellett a természetfeletti lényekre vonatkozó helyi
hagyományok is különbözőek voltak, és ezek esetenként más-más mértékben
olvadtak össze a valóságban praktizáló boszorkánnyal. Mindezeken kívül
számolni kell a varázslónők (és az őket pártfogoló istennők)
tevékenységére vonatkozó antik hagyománnyal, amely legalábbis
D-Európában minden bizonnyal tovább élt. A boszorkányperekben
tükröződő, ördöggel szövetkező középkori boszorkány elsősorban
Ny-Európában lett az élő néphitnek is szerves tartozéka, de a
boszorkányüldözés egész Európában egységesítette a boszorkányhitet és
annak fennmaradásához is hozzájárult.
tovább...
|