|
Kalákatánc
Közösen végzett munkák
(mezőgazdasági munkák, kútásás, házépítés, fonó stb.) befejezése után
rendezett táncos mulatság. A gazda megvendégeli a közös munkában
résztvevőket, zenészt fogad és kalákatáncot rendez a részükre. A
kalákatánc elnevezés a magyar népterület keleti részén (Bihar, Erdély
Szatmár) általános)
A kalákák és közösségi munkavégzések történetét végigkövetve azt
látjuk, hogy még a 20. század közepén a kalákák egyben táncalkalmakat
is jelentettek. A Szamosháton leginkább a tengerihántáshoz és egy
sajátosan helyi közös munkához, a lekvárfőzéshez kapcsolódott a
szórakozás, amikor az összegyűlt fiatalok daloltak, táncoltak, esetleg
még zenészt is fogadtak, de egyes szatmári településeken a fonót is
nagy mulatság, helyi szóhasználattal kalákabál követte. Bihardiószegen
az aratást, a szüretet, a disznótort, tollfonót, kenderdörzsölést
követte tánc. Kőrispatakon a téli szalmafonások kedvelt munkaformája
volt a társaságban végzett munka, ez még a hetvenes években is egyben
szórakozási alkalmat is jelentett. A Gyimesek területéről nagy
népszerűségnek örvendő kalákatáncokról tudunk. Ezek a pityókalopó,
kenderlopó, ganéjhordó, gyapjúfonó, boronavivő kalákákat követték,
amelyeket a patakbeliek azért szerveztek, hogy egy-egy gazdát különböző
terményekkel, javakkal megsegítsenek. Lopónak nevezték azért, mert a
gazda táncot szervezett, amibe a belépődíjnak vitt pityókát a fiatalok
lopták otthonról. A lopókalákák egyben jól tükrözik a hosszú távú
kapcsolatok és a bizalom működését is, valamint azt, hogy a tranzakciót
záró mulatságban visszamenőleg elkendőzik a ügylet gazdasági jellegét,
hisz a hozott javakért formális gazdasági értelemben nem kapnak semmit,
ám a társadalmi kapcsolatokban való részvétellel biztosítják, hogy a
rendszer velük szemben is így fog működni.
tovább...
|