css buttons
by Css3Menu.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Bőrmunka
A köznép, főleg a pásztorok által
saját használatukra és gyönyörűségükre készített, népviseleti és
népművészeti szempontból jelentős munkák. – A magyarságnak a bőrrel
való bánni tudása, annak kikészítése, ruházati és használati eszközzé
való feldolgozása ősfoglalkozásnak tekinthető. Valószínű, hogy ezek
díszítése népünk művészkedésének legrégibb formáiból is sokat
megőrzött. Szűcsrátéteket már a 16. sz.-i árszabások emlegetnek. Az
alföldi pásztorok kés- és tűzszerszámtartói, lószerszámdíszei a
népvándorlás kori leletekkel mutatnak rokonságot. A források talán a
honfoglalás előtti korra vezetnek vissza. Ezt a bőrmunkával kapcsolatos
török eredetű szavaink is bizonyítják. Megőrzött bőrmunkáink alapján
csak a 19. sz.-ra tudunk visszatekinteni, legszebb darabjaink a század
második feléből valók, amikor készítésüknek, díszítésüknek virágkora
volt. A bőr díszítésének leggyakoribb módjai a következők:
rátétes mintákat csávázott, ill. cserzett, színében hagyott vagy
színesre festett kopasz irhából vagdaltak. A kikészítetlen
pergamenszerű marha-, csikó-, kutya- stb. bőrből hasogatott, pár mm
széles hasival díszes varratokat, kötéseket, fonatokat készítettek,
ugyanígy szironynyal is. Szironynak inkább a színesre festett
bőrszalagokat nevezték, szironyozásnak pedig a vele való hímzést.
Az ősi, préseléssel, domborítással való díszítésnek és sámfázással való
formázásnak is fennmaradt az emléke. Bőrrátétet a bőrruhákon is
használtak díszként. Legszebb emlékei a szűcsmunkákon maradtak
fenn szűcshímzés. Pásztorok is alkalmazták az ún. kártyásbundákon
(suba). – Rátéten csipkesorokkal díszítették a csikós nyergeket,
priccseket, tarisznyákat is. A hasival való kötés legszebbjeit az
ostornyeleken, a kulacsokon, erszényeken, hüvelyeken láthatjuk. A
hasival való fonás változatos módjait a pásztorművészet remekének, a
karikás ostorok derekának fonásán, az ostorfej és a rudalló bekötésén
szemlélhetjük. Az ostort fonhatták 6, 12, 16, 24, 32 vagy még több
ágból. A fonás mintája, ha csak egy szálat vesz át, kocka, ha kettőt,
búzaszemes, ha hármat, zabszemes. Az ostor mellett a pásztori
bőrművesség és ízlés remeke a készség (pásztorkészség), melyet a
Hortobágyon kíszsígnek, Ecsegpusztán pöszörének neveztek. Ehhez
tartozott a késtartó hüvely és az erszény (erszin), benne a
tűzszerszámok: a kova, a tapló, mellette az acél. A szépen
kikurvanyázott készvégre (így nevezték a Kiskunságon a bőrdíszítést)
igen büszke volt a pásztor. Pusztai mivolta címerének tartotta. A
nyers, hüvelynek való bőrt sámfán kötötték (varrták) össze hasival. A
díszes kötés 3–4 hurkos volt, amit lapos kötésnek mondtak. A sámfa
formálásával vagy a bőr alá dugott pálcikákkal, gyufaszállal, tehát
domborítással is formálták, díszítették a hüvelyt, de gyakoribb volt az
élezett vagy a hegyezett csonttal, árral préselt vonalas, ill.
pontozással alakított minta. A bicska és az ár élével karcolt díszeket
csináltak. A díszek közé kör-, levél-, kereszt-, szegfejmintákat
vertek. Ezeket a szegfej formájú, mintázott végű vasakkal préselték a
bőrbe. A zacskó alakú erszényt is igen változatosan díszítették. A
régebbieket sámfán vagy a kiszélesedő bot végén formálták. A sóval,
timsóval puhított, kör alakú bőrt korcba szedve, feszesen a botra
kötötték, s azon szikkadt meg. Utóbb fenekes vagy 3–4 cm-es bőrpánttal
összefoglalt, oldalbőrös erszényeket csináltak. A bőröket színes
szironyvarrással kötötték. A fenekét körkörösen szironnyal hímezték.
Közepére üveg, réz vagy tükrös gombot erősítettek, oldalára több színű
irharózsákat varrtak. Mind az erszény, mind a hüvely kötése közé apró
pillangókat fontak, a tartó- és rántószíjakat szirony fonatokkal,
csipkézett, lyukgatott sallangokkal és a birka lábszárcsontjából
fűrészelt, karcolt díszű boglárokkal vagy más néven kupáncsokkal
cifrázták. A pillangózás és sallangozás a pásztorok díszítésének
leggyakoribb formája. Sallang lógott lova kantárjáról, csengőszíjáról,
dohányzacskójáról, tarisznyájáról stb. A sallangok, pillangók szélét
cifrázó vasakkal, holdvágóval csipkézték, lyukgatták. Jelesebb
készítménye volt még a pásztornak a buksza, melynek fedelére szironnyal
magyar címert vagy tulipánt hímzett. A pásztorművészet a tarisznyák
készítésével is remekelt. Legszebbek a dunántúliak. Malonyay Dezső
írja: „Takarékosabb pásztor még most is (1911) megvarrja a tarisznyát.”
Bőrből rózsákat, sallangokat tett rá; a felső széleit kicifrázta
csipkésre, s a tarisznya szélire, a kötésekre fonatokat illesztett.
Végül fényes csatokkal felékesítette. Manapság már a szíjgyártóknál
szerzi be, akik főleg a tarisznya fedelét díszítik. Fából formákat
faragtat: pásztort, kocavadászt, őzt, szarvast, cserágat, tulipánt; a
bőrt benedvesíti, rányomkodják a formákat, s azok dombor alakban
maradnak meg. A palócföldi tarisznyák sallangja „réztányérokkal”
díszített. Az Alföldön a legszebb tarisznyákat szőrös borjúbőrből
készítették. Fő dísze a fedele volt, melyet az állat fejéből formáltak,
rajtahagyva a füleket; a szemek helyét piros vagy kék posztóval
foldozták be. Jeles munkája volt a falusi és pásztorembernek a kos
herezacskójából formált dohányzacskó. Sallangja, melyet a birka
lábszárából és hasa aljából vágott, a csizmáját verte. Díszül
rajtahagyta a körmöket, de leginkább sallangokra hasogatta, a középsőt
szélesebbre hagyta, ez volt a vezérsallang vagy vendégsallang. A szélét
körülcsipkézte. Sallangnak hagyta a farkbőrt is, erre sárgarézből
díszesen formált pipaszurkálót kötött. A szűcsök koszorúvirággal
kiselymezték a dohányzacskó széles tányérját, széleit színes irhával és
rojttal szegték, bokros sallangjait színes irhából szabták vagy
szironyból szegletesre fonták. A szironnyal való díszítés legszebb
példáit az erdélyi tüszőkön találjuk. A felsoroltakon kívül majd minden
holmiját bőrből készítette a pásztor, így: tükörtartóját,
szerszámtáskáját, sótartóját, tömlőjét, iszákját, lábbelijét, kapcáját
stb.
Juhász készíti a bőrt (Hortobágy)
Gulyás leveszi a bőrt az ágasról (Hortobágy, 1939)
Bőrkikészítés (Jászárokszállás, Szolnok m. 1924)
Késhüvely, sámfával formázott, domborítással díszített (19. sz., Hortobágy) Debrecen, Déri Múzeum
Bőrerszények szironyozott feneke (Tiszántúl)
„Buksza” szironyozott díszítéssel (19. sz. második fele, Hortobágy) Debrecen, Déri Múzeum
tovább...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
vertical menu css
by Css3Menu.com
|