Kovács
A kézi kovácsoláskor a
munkadarabot a kovácsok kovácsüllőn vagy kovácssatuban, általában kézi
kalapáccsal vagy egyéb segédeszközök igénybevételével alakítják. Az
alakítás célja egyrészt kialakítani a munkadarab megkívánt alakját,
másrészt javítani a kiinduló anyag mechanikai tulajdonságait. A
kovácsolás a legrégebbi képlékeny alakító művelet, már a bronzkorból is
maradtak fenn erre utaló leletek. Évszázadokon át így állították elő a
kéziszerszámokat, a háztartási és a gazdasági eszközöket a szegtől
kezdve a kapáig, a fegyvereket és a páncélokat, dísztárgyakat. Az
eljárás a gépi kovácsolás terjedése ellenére máig fennmaradt, például a
patkolókovácsok (lókovácsok) és a művészi termékeket előállító
díszműkovácsok esetében. A kovács szakmából fejlődött ki a középkorban
a lakatos, majd az újkorban a bádogos szakma, mely utóbbi átmentette az
eredetileg használt kettős üllőhasználatból a szarvasüllő (tőkeüllő)
alkalmazását.
A kovácsműhely berendezésének legfontosabb eleme a fújtatóval
felszerelt kovácstűzhely. A kovács a szén- vagy koksztüzelésű
kovácstűzhelyen melegíti fel az alakítandó darabokat. A régi
műhelyekben falazott kovácstűzhelyek voltak, később inkább az acélvázas
tűzhelyeket használták. Ma már egyre elterjedtebben alkalmaznak más
típusú melegítő kemencéket is, például gázfűtésű kamrás vagy
réskemencéket, vagy elektromos fűtésű kemencéket.
A falazott tűzhelyeknél a kovácsfújtató a falon átbújtatott csövön
keresztül látja el a tüzet levegővel, annak idő előtti elégését egy
pajzs akadályozza meg. A fűtőanyag kiterjedését, valamint a sugárzó hő
visszaverését negyedgömb alakú, öntöttvasból készült tűzpartokkal
(sonkákkal) határolják be. A falazott kovácstűzhely mellső részén
víztartályt is elhelyeznek, a tüzet ugyanis gyakran locsolják, így a
szén lassabban ég el, és a meleg sugárzása is csökken, de kisebb
tárgyak edzését is el lehet végezni, vagy a felmelegedett szerszámokat
is le lehet hűteni benne. A képződő füstgázokat a tűzhely fölött
elhelyezett ernyő (füstfogó) tereli a falazott kéménybe. A természetes
huzat általában kevés a füstgázok hatékony elvezetésére, ezért újabban
elszívó ventilátort alkalmaznak.
Tábori kovácstűzhely
Régi bőrfújtató
Hasonlít a falazott tűzhelyekre az acélból készült kovácstűzhely, de
ebben az esetben a levegőt többnyire alulról fúvatják az izzó
tüzelőanyagra, így egyenletesebb hőmérséklet-eloszlást lehet elérni a
tűzfészekben. Az ilyen tűzhelyeknél gyakran alkalmaznak samott-téglából
épített falat vagy elemeket is. A kisebb darabok melegítésére
használhatják a könnyen szállítható, ún. tábori kovácstűzhelyt,
amelynek a fújtatója általában lábbal működtethető, így a kovács maga
is el tudja végezni a fújtatást.[J 1]
A kovácstűzhelyekben kovácsszénnel, koksszal, vagy faszénnel tüzelnek.
A kovácsszén apróbb szemű, tisztított, a koksz közepes szemnagyságú és
áthevített (kis kéntartalmú), hagyományosan pedig a kovácstűzhelyekben
és ma az ötvözött acélok hevítéséhez pedig faszenet (is) használnak,
mivel a faszén az elégése során a nagyobb széntartalmú vasanyagból a
széntartalmat nem égeti ki annyira (azaz kisebb a dezoxidáció mértéke).
A kovácstűzhelyeknél folyamatosan szükséges a tűztérben elhelyezett
tüzelőanyag hatékony ellátása oxigénnel, ehhez fújtatót használnak. A
régi bőrtömlős fújtatókat ma már a villamos motorral hajtott
ventilátorok váltották fel.
A kovácsdarabok hőmérsékletét a tapasztalt kovács szemrevételezéssel, a
darab színe alapján állapítja meg. Így ha a darab sötétbarna, akkor a
hőmérséklete 600 °C körül van, ha cseresznyepiros, akkor 750 °C, ha
világossárga, akkor 1050 °C, vagy ha vakító fehér, akkor több mint 1150
°C, és esetleg fennáll annak a veszélye hogy elég („elhiccel”), viszont
legalább ez utóbbi hőmérséklet kell a tűzihegesztés műveletéhez. Az
elérni kívánt hőmérsékletet mindig az éppen alkalmazott művelet
határozza meg.
A kovácstűzhelyek kezeléséhez szükséges szerszámok a szénlapát, a piszkavas és salakszúró, valamint a tűzlocsoló (pamat).
tovább...
|