Tűzugrás, gabonaszakítás
A nyári napfordulóhoz fűződő
Szent Iván, népiesen Virágos János napjával kezdődnek. Június 24.- e az
év leghosszabb napja, a föld bősége, szépsége, ereje teljében.
Csúcspont. Ettől kezdve rövidülnek a napok, míg újra meg nem fordul a
Nap járása. E nap alkonyán, megnyílnak a világok közti kapuk, és a
tündérnép átjön a mi világunkba. Fogadjuk őket szeretettel, lássuk őket
vendégül, meghálálják! Ez a természeti esemény mély nyomokat hagyott a
természeti népek életében. Az ünneppel kapcsolatos népszokások kivétel
nélkül mind a tűzhöz kötődnek. Ezen az éjszakán ugorják át az Iván-napi
tüzet, gyújtják meg a tűzkarikát. Olykor a falvak szélén raknak
máglyát, amit aztán a falu apraja-nagyja körültáncol. Néprajzilag ez a
nap a fiatalok összeboronálásának ideje. Erről számos régi
népköltészeti emlék tanúskodik. Több parasztregula is fűződik Iván
napjához. Ezen a napon szakad meg a gabona gyökere, attól kezdve, már
nem nő, csak érik. Ha Szent János bogara nagyon fénylik, úgy jó idő
várható.
A Szent Iván-i tűzgyújtásra vonatkozó első hiteles említések a
XV-XVI.századból származnak. Telegdi Miklós prédikátor 1577-ben a Szent
Iván-i tűzről, mint az egyház által helyesnek tartott emlékszokásról
szól. Az ilyenkor szokásos tűzgyújtáshoz meglehetősen sokféle hiedelem
fűződött. Bod Péter feljegyzése szerint (1750-es évek) üszögöket vittek
a gyerekek, és felszúrták a káposztáskertben, hogy a hernyó a káposztát
ne egye meg. A tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító
erőt tulajdonítottak. A gyermekeknek Szent Iván-i almát szórtak, hogy
ne betegedjenek meg. Szokás volt ilyenkor mezei virágokból, füvekből
koszorút kötni, s ezt a ház elejére akasztani, tűzvész ellen.
Tűzugrás az egyik legősibb termékenységi rítus
Bod Péter református lelkész (1712-1769) a saját korában élő
szokásokról ezt írja Szent Iván éjjeléről, vagyis Szent Iván
(Keresztelő Szent János) napjának előestéjéről. "Ezen a napon ilyen
dolgokat szoktak cselekedni. A gyermekek szemetet, csontot
egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak. Melynek azt az
okát tartják, hogy a tájba a pogányok körül tüzet szoktanak volt tenni,
hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja
tájban szokott lenni, a keresztények - a tudatlanság is segítvén - a
tájban tüzeket tettek, azokat általszökdösték és azt kívánták, hogy
minden szomorúságuk égjen el. 2. Égő üszköket szoktak kezekben hordozni
és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az
ő földeiknek termése. 3. Némely helyeken ezen a napon kerekeket
forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára
hágott és minden dolgok változnak." Láthatjuk, hogy a tűzugrás szokását
írja le Bod Péter, az egyik legősibb termékenységi rítust, amelyről,
pontosabban Szent Iván tüzéről Bálint Sándor, a vallási néprajz
legkiválóbb magyarországi képviselője pár évtizede így írt: "Virágos
Szent János napján a Zobor vidéki Kolon magyar népe, fiatalsága úrnapi
párlós füvekkel vegyített szalmarakásokat gyújtott meg, miközben
daloltak, táncoltak. A fellobogó lángokat pedig egyenként valamennyien
átugrálták. A tűzre vetett illatos füvekkel a gonoszt vélték elűzni,
hogy a vetésben kárt ne tegyen, a kutakat, forrásokat meg ne rontsa."
Bálint szerint "abból, hogy a leányok miképpen ugrották át Szent Iván
tüzét, jósolni szoktak és férjhez menésre".
tovább...
|