Pilátuségetés
Nagyszerdán, nagycsütörtökön
vagy nagypénteken ( húsvét előtti héten) gyakorolt szokás, amely
egy Pilátust (aki az evangélium szerint Jézust keresztre feszíttette) –
egyes esetekben Júdást – jelképező szalma vagy rongybábu megveréséből,
elégetéséből állt. Csíkkozmáson pl. a nagypénteki vecsernye után egy
gyermeket kergettek az udvar körül, s ha megfogták, elverték.
Csanádapácán, nagyszerdán és nagycsütörtökön délután, amikor a pap a
templomban a Miserere mei kezdetű zsoltár után könyvével megütötte az
oltár lépcsőjét, a hívők botokkal verték a padokat, hogy Pilátus
szenvedjen, amiért elárulta Krisztust. Tolnában a legénykék egy
deszkára Pilátust ábrázoló alakot rajzoltak, s azt a templomi
szertartás befejezése után elverték. Bakonybélben nagycsütörtökön este
a község határában lévő Borostyánkúthoz Pilátust ábrázoló szalmabábut
vittek, s azt az ott meggyújtott tűzön elégették ( téltemetés). A tűz
mellett gyakran egész éjjel időztek, annak emlékére, hogy amíg Jézust
vallatták, a szolgák és a poroszlók is tüzet gyújtottak és annál
melegedtek. A Pilátus-verést Bornemisza Péter is említi: „kiknél most
balgatagbak azok, kik pénteken vervén az Pilatust erősen zörgetnek.”
Sopronban a reformáció első idejében is szokásos volt, hogy a Júdást –
aki Jézust 30 ezüstpénzért elárulta – jelképező szalmabábut
ünnepélyesen körülhordozták és megégették. A Pilátus-égetés soproni
Júdás-égetéshez hasonló változatai Ausztria, Csehszlovákia,
Jugoszlávia, Lengyelország r. k. lakosságú vidékein is ismertek voltak.
Lengyelországban a szalmából vagy rongyból készített Júdás-bábut
nagyszerdán, a templom előteréből kiindulva vitték végig a falun, majd
a falu végén elégették vagy a vízbe dobták.
tovább...
|