|
Gyógynövények
A népi gyógyászatban gyógyításra
használatos vadon termő és termesztett növények. Leggyakrabban
virágukat, termésüket, gyökerüket vagy levelüket használják fel. Ritkán
frissen, gyakrabban szárított állapotban kerültek felhasználásra.
Tárolásukra nagy gondot fordítottak a paraszti háztartásokban. Majd
minden faluban éltek, még a 20. század elején is specialisták
(gyógyító, füves), akik jól ismertek és számon tartották a
gyógynövények szedésének legjobb időpontját, a szárítás és az
alkalmazás módjait, azonkívül azokat a mágikus eljárásokat is,
amelyek a hatékonyságát voltak hivatva növelni. Nem minden vadon
termett növényhez járult valamilyen babona. Ritkán használták fel a
gyógynövényeket természetes állapotban; leggyakrabban vízben megfőzték,
és ivásra, borogatásra, sebek lemosására vagy fürdőnek ( fürdés)
használták. Az is gyakran előfordult, hogy többféle füvet is
összefőztek, pl. 3-, 7- vagy 9-féle növényt (számok), s a készítés vagy
szedés időpontja is fontos volt. Leginkább bizonyos jeles napok (Szent
György napja, május elseje, pünkösd, Szent Iván-nap stb.)
jöttek számításba. A gyógynövények egy része már elnevezésével utal
arra, hogy milyen betegségre használható: sömörfű, ínnyújtó,
méregvonófű, gyújtoványfű, Szent Jakab-fű, Szent Antal-fű (az utóbbit
pl. a Szent Antal tüze gyógyítására használták). A martilaput pl.
sebek borogatására használják, a fehérürömről azt tartják, hogy kiváló
gyomorerősítő, étvágygerjesztő hatású, a nadragulyát viszont bolondító
szerként tartják számon. A hasznos tisztesfű különösen nagy becsben
állt, pl. a csecsemőket szemverés esetén fürösztötték főzetében.
Belsőleg alkalmazták a békarokka (mezei zsurló, lat. főzetét gyomorbaj,
hólyaggyulladás ellen; az erdei zsálya ( főzetét kehe ellen; a
közönséges keskenylevelű kakukkfű ( főzetét gyomorbaj, kehe, fogfájás
ellen; az ezerjófű főzetét gyomor-, bélbajok ellen. A vérehulló
fecskefű) virágának főzetét a (’hasonlót a hasonlóval’) elve
alapján sárgaságban szenvedő betegnek adták be. A fekete nadály
gyökeréből készült masszát törött csontú végtagra kenték, gyógyhatására
utal népies neve is: összeforrasztó fű. Sebre a farkasalma levelét
tették, míg a fülfájós beteg fülébe a hazai kövirózsa levelének
kifacsart levét csorgatták. A példákat hosszan lehetne sorolni,
hiszen évszázadok tapasztalati tudásanyaga halmozódott fel a
gyógynövények ismeretében. A legrégebben kiadott orvosi és
gyógyszerkönyvek gyakran közlik pontosan azokat a javaslatokat,
amelyeket a mai gyűjtésekből megismerhetünk.
tovább...
|