Jézus halála
A katonák, miután csúfot űztek
Jézusból, levették róla a bíborpalástot és saját ruhájába öltöztették.
Aztán vállára tették a keresztet és elvezették a Golgotára (latinul a
Kálváriára), a kivégzés helyére, hogy ott keresztre feszítsék. Vittek
vele két kivégzésre ítélt gonosztevőt, «latort» is. Útközben
találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel, akit arra kényszerítettek,
hogy vigye a keresztet Jézus után.
A menetet nagy tömeg követte. Az asszonyok siránkoztak és jajgattak,
Jézus azonban arra intette őket, hogy maguk és gyermekeik miatt
sírjanak, mert közel van isten ítélete, amely szörnyű borzalmakat hoz
rájuk.
Mikor kiértek a Golgotára, mirhával kevert bort kínáltak
neki, amit csak megízlelt, de nem ivott belőle. Aztán keresztre
feszítették. Ugyanígy a két latort is - az egyiket jobbról, a másikat
balról. Ruháit a katonák szétosztották maguk közt, köntösét pedig,
amely egy darabból volt szőve és sajnálták eldarabolni, kisorsolták. A
keresztre -Pilátus parancsára - feliratot is erősítettek, amelyen
héberül, görögül és latin nyelven feltüntették kivégzésének az okát:
«Názáreti Jézus, a zsidók királya.» A nép bámészkodva állt
ott, az arra járók pedig fejüket csóválva káromolták őt. Arra
biztatták, hogy ha valóban isten fia, szálljon le a keresztről és akkor
hisznek neki. A főpapok, az írástudók és a nép vénei, pedig gúnyosan
azt kiáltozták, hogy másokat megmentett, de magán nem képes segíteni. A
gúnyolódásba a katonák is bekapcsolódtak és elébe állva ecettel
kínálták. Jézus csak ennyit mondott: «Atyám, bocsáss meg nekik, mert
nem tudják, mit cselekszenek.»
Az egyik megfeszített lator is szidalmazta és azt kérte
gúnyosan, hogy mint Messiás, szabadítsa meg magát és őket is. A másik
azonban feddő szavakkal illette a gyalázkodót, Jézust pedig arra kérte,
hogy emlékezzék meg róla, ha elérkezik az ő uralma. Jézus megígérte,
hogy még azon a napon vele lesz a Paradicsomban.
A kereszt alatt állt Jézus anyja és a szeretett tanítvány (János) is.
Mikor Jézus megpillantotta őket, mintegy végső rendelkezésül anyját a
szeretett tanítvány gondjaira bízta, aki ennek alapján házába fogadta
Máriát.
A halál
A Jézus halálát leíró evangéliumi részletek a világ
végéről szóló apokaliptikus irodalom szimbolikus elemeinek a
felhasználásával adják elő mondanivalójukat, értelmezik az eseményeket.
Célt tévesztene, aki e leírások minden adata mögött hiteles közlést
keresne vallási tanítás, teológiai értelmezés helyett.
Mikor Jézust, a hatodik óra táján (déli 12 óra) keresztre
feszítették, sötétség borult az egész földre. (A sötétség az
apokaliptikában a világ végének és isten nagy ítéletének az előjele.)
Ez a sötétség a kilencedik óráig (du. 3 óra) tartott, amikor Jézus
meghalt. (Jézus halála tehát, legyőzve a bűnt, megmentette a világot
ettől az ítélettől.) A kilencedik órában Jézus hangosan
felkiáltott:,,Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem ?" (Sokan
e zsoltárimában látják a keresztelbeszélés egyik biztosan hiteles
mozzanatát, amely egy csalódott, egész életét és minden tevékenységét
értelmetlennek ítélő ember végső elkeseredettségét fejezi ki és így
ellentétben áll a kereszthalál minden későbbi értelmezésével.) Néhányan
a körülállók közül azt hitték, Illést hívja és várakozással figyelték,
vajon eljön-e Illés, hogy megszabadítsa őt.
Később azt mondta Jézus: «Szomjazom!» Valaki erre nádra
tűzve egy ecetbe mártott szivacsot nyújtott fel neki. Jézus megízlelte
az ecetet, majd így szólt: «Beteljesedett!» Aztán ismét hangosan
felkiáltott: «Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!» (A hangos kiáltás az
apokaliptikában a győzelem kifejezése, annak a hangsúlyozása, hogy
Jézus halála legyőzte a bűnt.) Aztán lehajtotta fejét és kilehelte a
lelkét.
Ekkor a templom kárpitja kettéhasadt, a föld megrendült, a
sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak és sok elhunyt feltámadt. (Ezek
ismét apokaliptikus vonások, amelyeknek a jelentése az, hogy vége a
templomi kultusznak és vele a megelőző, a bűn rabsága alatt nyögő
érának.) A keresztnél álló százados a történtek láttára így szólt: «Ez
az ember valóban az Isten Fia volt!» A jelenlévők közül sokan mellüket
verve tértek vissza a városba.
A temetés
Mivel mindez készület napján, azaz ünnep előtti napon
történt, a zsidók arra kérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárcsontjait és vétesse le őket a keresztről, hogy a
holttestek ne maradjanak a kereszten, szombaton. A katonák így is
jártak el a latrokkal, mikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már
meghalt. Ezért nem törték el a lábszárát, hanem az egyik katona
lándzsával megnyitotta oldalát, ahonnan azonnal vér és víz folyt ki.
Estefelé arimateai József, egy tekintélyes tanácsos, Jézus
titkos tanítványa, bement Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Pilátus
miután értesült a századostól Jézus haláláról, odaajándékozta a
holttestet Józsefnek, József halotti leplet vásárolt, levette Jézus
testét, fűszerekkel együtt begöngyölte a lepelbe és egy közeli
sziklasírba helyezte. A sírbolt bejárata elé követ hengerített. A
temetésnél a szintén titkos tanítvány, Nikodémus segédkezett neki. A
Jézus kíséretéhez tartozó asszonyok figyelték, hogy hogyan és hová
temették Jézust. Hazatértükben illatszereket és fűszereket vásároltak,
hogy ünnep után - amelyet nyugalomban kellett tölteniök - elvégezhessék
Jézus testének a zsidóknál szokásos megkenését.
Másnap a főpapok és a farizeusok elmentek Pilátushoz és
arra kérték, hogy őriztesse a sírt harmadnapig, nehogy a tanítványok
ellopják a holttestet és azt mondják, feltámadott, amint előre
megmondotta. Pilátus azonban megtagadta kérésüket. Ezért saját
őrségüket állították a sírhoz, miután a követ lepecsételték.
A temetés e részletes leírása azzal a korai keresztény
irányzattal száll szembe, amely szerint Jézusnak csak látszólagos teste
volt, így halála is csak látszólagos lehetett.
A keresztelbeszélés nem hiteles, történeti leírás Jézus
haláláról, hanem keresztény hitvallás e halál jelentőségéről és
értelméről. Ezért az elbeszélést jórészt az Ótestamentum messiási
jövendölésnek felfogott szavaival fogalmazták meg, hogy kidomborodjék:
Jézus tragikus sorsában isten örök és sokszorosan megjövendölt végzése
teljesedett be. A Messiás áldozati bárányként feláldozta magát a bűnös
emberiségért és ezzel helyreállította az ember és Isten között a bűn
által megbontott rendet.
Jézus halála
A megváltó áldozat beteljesedése, Jézus emberi lelkének elválása a
kereszten halálra gyötört testétől. - A föltámadás igazolásához
tartozik, hogy Jézus valóban meghalt a kereszten, és a valóságos
halálból támadt föl. A 19. sz. racionalista kritika vetette fel a
gondolatot, hogy Jézus csak tetszhalott volt. Dogmatikai szempontból az
első tétel az, hogy ~ igazi emberi halál volt, vagyis a mi halálunkat
vette magára. Csak így van értelme az „alászállt a holtak országába”
kifejezésnek (Jézus pokolra szállása). Kétségtelen, hogy a halál
megélésébe be kell számítani az ő istenfiúi öntudatát és a
concupiscentiától való mentességét, de ettől függetlenül ~ megmaradt a
szenvedés és az engedelmesség kifejezésének. Az egész ember személyes
tette, s mint ilyen lett áldozat. A vértanu-halál vállalásában teljes
szeretettel és engedelmességgel teljesítette az Atya akaratát, aki a
küldetést adta neki. Az egyházi hagyomány főpapi ténykedést látott
benne: elégtételt adó áldozat a világ bűneiért. Ezt nem szabad pusztán
erkölcsi tettnek tekinteni és az értékét abból levezetni. Jézus a bűn
testében jelent meg (Róm 8,3), a konkrét emberi létet vette magára,
azért emberi léte csak a halálban teljesedhetett ki; nemcsak valamilyen
elégtételt szolgáltatott a bűnért, hanem azt a halált vállalta, amely a
bűnnek, az Istentől való távolságnak a kifejezése. Ezt teljes
szabadsággal tette, odaadása tökéletes volt, azért módot adott a
kegyelem kiáradására. De istenfiúságával együtt járt a megdicsőülés.
Amikor az Atya kezébe ajánlotta lelkét, akkor az élet forrásához
fordult. Így őbenne a halál más lett, mint amit az emberi halál eddig
kifejezett. Halálához hozzátartozott a homály, a belépés a semmibe, az
elmúlásba, ugyanakkor benne volt a bizalom és az engedelmesség. Az
engedelmesség egész életét áthatotta, de most, a vértanúság
elfogadásában teljes lett. Amennyiben a mi halálunkat vette magára,
annyiban magát a halált alakította át. Kifejezte, hogy a halálban is
szolidaritást vállal velünk. Ebből következik a dicsőségben való
szolidaritás is. Magára vállalta halálunkat, hogy részesedjünk
föltámadásában.
Jézus, Krisztus
A kereszténység tanítása szerint Isten fia, aki a bűnbe esett emberiség
megváltására emberré lett, majd kereszthalált szenvedett. – A Biblia
négy evangéliumának rövidre fogott előadását már az első időben
kiegészítették a monda- és meseszerű apokrif evangéliumok, a szentek
látomásai, a keresztes háborúk nyomán elterjedt ereklyékhez fűződő
legendák, amelyeket az egyház nem ismert el hitelesnek, mégis tűrte
őket, és így nagy hatással lehettek a templomi ikonográfiára és a
szakrális jellegű népköltészetre a magyarság körében is.
Természetmagyarázó mondáink) tekintélyes része az ismeretlenül földön
járó Krisztus és Péter apostol alakjához fűződik. Egy részük még
középkori prédikációk legendáinak, példázatainak) elnépiesedett,
más európai népeknél sem ismeretlen maradványa, más részük azonban
magyar fejlemény (így pl. a madarak hangjának értelmezése). Jézus
életének legfőbb mozzanatai: születése (karácsony), kiszenvedése (
nagyböjt, nagypéntek), feltámadása ( húsvét) ünnepi népszokásainkat,
hiedelemvilágunkat is befolyásolták. A magyar népi imádság, liturgia,
szimbolikus ábrázolás Jézus kultuszának számos olyan naiv sajátosságát
őrzi, amelyet a templomi papi gyakorlatból már régen száműztek. (
archaikus népi imádság)
tovább...
|