Botoló
Rendkívüli ügyességet igénylő
botforgató, támadó-védekező, fegyverforgatásra emlékeztető tánc. A
XVI-XVII. század, magyar katonatánca a hajdútánc, amely sok kapcsolatot
mutat Közép- és Kelet-Alföld középső vagy tiszai táncdialektus az
Alföldön és a Felvidék keleti felén (kb. a Mátra vonalától keletre) élő
népcsoportok tánckincsét foglalja magába.
A magyar nyelvterület nagyobbik részét jelentő központi dialektus
tánckincse egységesebb, tájilag kevésbé tagolt, mint a dunai vagy az
erdélyi területé. Ennek magyarázatát a csekélyebb mértékű táji
tagoltságban s még inkább e terület viszonylag egységesebb
történeti-társadalmi fejlődésében kereshetjük. Szembetűnőbb különbségek
csupán az alföldi és felföldi népcsoportok tánckincsének összevetése
során adódnak, a török hódoltság által érintett vagy érintetlen
területek viszonyában.
A terület tánctípusai meglehetősen egybemosódnak, formai-zenei
sajátosságaik erősen keverednek. Így az egyes táncfajták formai, zenei
és funkcionális kerete igen sokrétű. A változatképződési tendenciák a
kisebb közösségeken belül is erőteljesen érvényesültek a legutóbbi
időkig. A terület táncai formai-szerkezeti szempontból bonyolultabbak,
összetettebbek, mint a nyugatiak, motívumkészletük gazdagabb. A
kötetlen, gazdag motivikájú, új stílusú verbunk és csárdás mellett itt
a fejlett eszközös pásztortáncok, a botolók képviselik tánckincsünk
régibb rétegét.
tovább...
|