css buttons by Css3Menu.com


  
 















Bőgőtemetés

 Egy mai példa a bőgőtemetésre. A pécsi Néprajzi Múzeumban február 13-16. között Bőgőtemetés címmel farsangsirató hagyományokat eleveníti föl Burján István etnográfus, főmuzeológus előadása, melyre még várják az érdeklődők jelentkezését. Már felravatalozták a nagybőgőt a Guzsalyos teremben, egy fehér abrosszal leterített asztalon pihen, s a tekintélyes hangszer körül ott sorakoznak a marhakolompok, kereplők, csörgők, zajkeltésre alkalmas lábasok, edények, botok, s nem hiányzik az alkalmi tárlatról néhány jellegzetes busóálarc sem. Minden kellék adott hát ahhoz, hogy az érdeklődő gyermekek és felnőttek kezükbe vegyék és kipróbálják a zeneszerszámokat, a téltemető vigasságok elmaradhatatlan tartozékait, s akinek kedve szottyan, a busóálarcokat is magára öltheti.
 A farsang húshagyó kedden zárul, hisz hamvazószerdától itt a nagyböjt időszaka, ezért hát a hagyomány szerint el kell temetni, finomabban szólva: hűvösre kell tenni a hegedűt, mint a vigasság egyik jelképét – kezdi beszélgetésünket Burján István etnográfus, főmuzeológus. – A bőgőtemetés hagyományosan húshagyókedden zajlott, az egész éjjel tartó bál zárásaként. Éjfélkor egy fehér abrosszal leterített asztalra fektették a legnagyobb hangszert, a bőgőt, s hogy méltóképpen elbúcsúztathassák a vigasságok időszakát, a legrátermettebb legényt tették meg „kántornak”: a fejébe fekete süveget nyomtak, ráterítettek egy fekete leplet, drótból hatalmas okulárét formáltak neki, s kezdődhetett a „szertartás”.


tovább...















vertical menu css by Css3Menu.com