DECEMBER 31. SZILVESZTER
A népi kalendárium szerint
újesztendő első napjával összefüggő nap. Szilveszterkor – akárcsak az
év más ünnepein és jeles napjain – a szokások és hiedelmek az emberi
életre, az állatállomány és a termés bőségére vonatkoztak.
Szilveszter éjjelén gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak a lányok
jövendőbelijük neve és foglalkozása után. Sokfelé más praktikákat is
alkalmaztak. Például Gyimesvölgyben „Akkor karót kötnek. Akkor mentek,
kötővel megkötöttek. Hogyha az a karó nem vót teljesen meghántva, akkor
gazdaghoz ment férjhez, s ha az a karó csóré vót, akkor szegényhez ment
férjhez. Ha magos vót, akkor magos férfihez ment, s ha alacsony vót,
akkor alacsony férfihez ment”. „Az a leány, aki meg akarta tudni, hogy
férjhez megy-e az újesztendőben, az szilveszter estéjin elment az ablak
alá, ahol sok gyermek volt hallgatózni. S ha azt mondták, hogy: »Menj
el innen!«, akkor férjhez ment, s ha azt mondták, hogy: »Ülj le!« akkor
nem ment férjhez az esztendőben – tartották a bukovinai magyarok”.
Szilveszter estéjén a jászdózsai lányok férfinadrágot tesznek a
párnájuk alá és megálmodják, hogy ki lesz a jövendőbelijük. Közismert,
András-napkor is gyakorolt praktika, hogy sótlan pogácsát sütnek egész
napi böjtölés után, maguk mellé teszik egy kis vízzel, hogy álmukban
eljöjjön a jövendőbelijük és együtt egyék meg.
A szilveszteri szokásokban különösen éjfélkor van fontos szerepe a
zajkeltésnek, melyet neveznek kongózásnak, csergetésnek, pergőzésnek,
nyájfordításnak.
A szilveszteri gonoszűző zajcsapás Erdély falvaiban is szokás volt.
Magyarlapádon a serdülő fiúk kolompokkal, csengőkkel, ostorokkal,
bádogdarabokkal lármáztak az éjféli harangszókor. Kicserélték az
utcakapukat, a patakon át pallóként rakták, a lányos házak tetejére
szalmaköteget vittek, hogy azzal jelezzék az eladó lányt. Almásmálon,
szolnok-dobokai községben éjfélkor lövöldöztek, tülköltek. Hajdúdorogon
a pásztorfiúk kongatással kergették az óesztendőt. Az udvarokban
engedélykérés után a dudás fújta az „Óh szép Jézus...” kezdetű éneket,
mialatt a többiek karikás ostorral pattogtatva, csengővel, kolomppal és
egyéb lármázó eszközökkel szaladgáltak. A háziaktól pénzt vagy kalácsot
kaptak.
A kongózáshoz, zajcsapáshoz tartozott a gulyafordítás is, például
Hajdúdorogon. Engedélyt kértek: „Megfordíthatjuk a Szent Péter
csordáját?” Kongattak, énekeltek. Tréfás versekkel kérték az adományt
Bemennék én tihozzátok,
Ha van jó erős pájinkátok,
De ha nincsen pájinkátok,
Be sem megyek tihozzátok.
Hajdúhadházon azt kérdezték: „Most jöttem a Hortobágyról, szabad-e
megtéríteni a gulyát?” Pergőztek, csergettek, dudáltak. Jutalmul bort,
pénzt kaptak (Igmándy 1941: 121). Hajdúszoboszlón a szilveszteri
zajcsapáshoz mondai hagyományt fűznek: egy török támadás sikeres
elhárításának az emlékére tartják. Délután öt óra körül minden pásztor
a piacra ment ostorát durrogtatva. A piacon éktelen zajcsapásba kezdtek
– kolomppal, dudával, lövöldözéssel. A hagyomány egyik változata
szerint a törökök 1660. december 31-i támadása alkalmával az asszonyok
összeverték a tepsiket, meghúzták a harangokat, és a nagy zajjal űzték
el a törököket. Egy másik eredetmagyarázat szerint a hajdúk török
martalócokat üldöztek, és visszatérve köd ereszkedett rájuk; hogy
hazataláljanak, az otthon lévők nagy zajt csaptak. Magyarázzák a
szokást úgy is, hogy csergetve temetik az óesztendőt. A szokás
Hajdúszoboszlón látványos felvonulássá alakult az utóbbi évtizedekben.
A moldvai hejgetés vagy urálás zajcsapással, bőségvarázsló rigmussal,
adománykéréssel egybekötött szokás. „Hogy a kolektyiva megindult, a
fiaim, s más emberek többen, tízen, tizenöten esszegyültek, a téesztől
elvettek négy ökröt s béfogták egy nagy ekébe, feltettek vaj négy zsák
búzát a kocsiba, s az ekét utána s mentek urálni. Bémentek az embernek
az udvarába, és keresztül-kasul összeszántották az udvarát s
meghintették búzával. Az ostorokval rittyegtettek, s szültültek,
doboltak, és minden szóra mondták: hajtsad, haj! hajtsad haj! S azt
felszántották, az udvart, mindent, bévetették búzával, mig az a búza
elfogyott, egész éjjel” (Klézse; Bosnyák S. 1980: 130). Az urálás
szövege a gabona útját követte a kenyér elkészültéig, emellett
jókívánságokat sorolt a gazda és családja számára. A klézsei
változatban így hangzik az adománykérés:
Mi nem innen jöttünk,
hat, hét országon túlról jöttünk,
elszakadt a bakancsunk,
elszakadt a kabátunk,
nincsen még kucsmánk es a fejünkben.
Ha münket béhivnátok,
egy kis kolbászval megkinálnátok,
egy jó kancsó bort az asztalra tennétek,
még ha adnátok egy küs pénzt is,
hogy vegyünk vele bocskort,
vegyünk vele kabátot,
vagy kucsmát a fejünkbe,
nagyon megköszönnénk.
tovább...
|