Keresztjárás
A Székelyföldön a r.k. vidékeken
még a századforduló táján is szokásban volt, hogy a legények és fiatal
házasok a templom megkerülése után végigvonultak a falun énekelve (
kántálás), imádkozva, majd megkerülték a határt, miközben bő termő
esztendőért, békéért imádkoztak. A határkerülés után, amikor már
hajnalodni kezdett, a legények színes szalaggal, cifra papírossal és
hímes tojással díszített fenyőágakat tűztek kedveseik kapujára, ennek
neve hajnalfa volt ( májusfa). Csíkménaságon megszentelt pimpót ástak
el, hogy a határt ne verje el a jég. Ünnepélyesen, a pap részvételével
ment végbe a zalaegerszegi határkerülés, amelyet az 1850-es években még
tartottak. Nyilván a húsvéti határjárásra vonatkozik az a határozat is,
amelyet a r.k. szokások tiltása céljából 1596-ban hoztak Veszverésen,
hogy „húsvét ünnepén ne járjanak többé feszülettel a vetések körül”. A
szokás, amely más európai népek körében is ismert volt, kereszténység
előtti képzetek továbbhordozója: a körüljárt terület, a tavaszi vetések
megvédése a gonosz, a fagy, a jégverés stb. ellen ( határjárás,
körüljárás). Országszerte szokásban volt r.k. vidékeken húsvétkor a
hajnalikeresztjárás vagy Jézus-keresés, amely után többfelé – pl.
nagypénteken – a patakra mentek mosakodni, hogy frissek, egészségesek
legyenek. Számtalan hiedelem fűződik húsvét vasárnapján szentelt
ételekhez is, amelyeket Zalában a nagyszombati körmenetre is magukkal
vittek.
tovább...
|