Karoskosár
Hántolt, hasított fűzfavesszőből vagy háncsból fonott, tégla alakú vagy
ovális fenékre font kis kosár, amelyet a nők kézben, ill. karon
visznek. Lényeges alkotórésze a két hosszanti oldalát középen
összekötő, ívelt vagy szögletes pánt, fogó. Nagyobb méretű változata
háncsból készül, és a Felföldön batyuban szállított háti
kosárként ismeretes. Jellegzetes változata a fedeles kosár, amelynek a
tetejét középen kétfelé nyíló vesszőfonadék fedi. A finoman megmunkált
fehér fűzfavesszőt gyakran be is lakkozzák, festett virágokkal
díszítik. Ezt a formát falusi kosárfonók nem készítették. A karoskosár
egyik vagy másik változata a magyar nyelvterület nagyobb részén
ismeretes volt a 19–20. században. E kosártípus elnevezésére igen sok
tájnyelvi szó, használatos. Egyik változatát a Duna–Tisza közén és
szórványosan a Tiszántúl Déli részén garaboly, garabó néven ismerték. A
Felföldön és a Tiszántúlon kaska, kiskaska, nagykaska, Torontálban
cikidli, a Balaton-melléken félkéz-kosár, Baranyábancsőrő-kosár,
Komárom vidékén ebédkosár, a Székelyföldön kasolya, kosolya volt a
neve. Szállítottak benne gyümölcsöt, tejterméket, tojást; jártak vele
piacozni. – A karoskosár készítése háziipari központokban (vesszőfonás)
történt. Nevezetes központ volt az Alföldön Békés, ahonnan az egész
vidéket ellátták kosárfélékkel. A garaboly nevű karoskosarat a 19.
század végén szlovák háziiparosok is hozták az Alföldre eladni. Korai
története kevéssé ismeretes, a garabolyt először a 17. század elején
említi írásos forrás. Terjedéséhez a 19. század végétől több vidéken
létesített kosárfonó tanfolyamok is hozzájárultak. Különösen fontos
volt a Dél-Alföldön, ahol a 19. század végén kasornyát nem használtak.
A karoskosár különböző változatai Európa legtöbb népénél megtalálhatók,
történetük azonban kevéssé ismeretes.
tovább...
|