Alföldi táncok
Az Alföld tánckultúrája
egységesebb, mint a Dunántúlé vagy Erdélyé. Az alföldi táncok
sajátosságai a Felföld keleti felének táncaira is jellemzőek. Főként az
Alföld ÉK-i peremterületein élő pásztorok és cigányok körében élnek
pásztortáncok, a párbajszerű botolók különböző típusai. A
leány-karikázó, az Alföldön hiányzik, helyette a körcsárdás a
divatos. Az ugrós az Alsó-Tiszavidéken gyakoribb, oláhos, vagy
mars néven. Az Alföldön az utóbbi évtizedekig általános volt a
kötetlen, gazdag motívumkincsű, javarészt csapásoló motívumokból
felépülő tánckezdő verbunk. Főként a Felső-Tiszavidéken virágzott.
Szabályozott formája kivételes (Polgár). Zenei és mozgásanyaga
összefonódik a táncrendben utána következő csárdáséval. A lassú és
friss csárdás meglehetősen összeolvad. A dunántúlinál jóval gazdagabb
lassú és a fent hangsúlyos friss jellemző motívumai: a kétlépéses
csárdás, a félfordulós, a páros forgás, valamint a hosszabb ideig is
eltartó virtuóz figurázás, csapásolás. A párelengedés itt a csalogatás
játékos tartalma nélkül fordul elő. Gyakoriak a csárdásban a nyíltabb
fogásmódok és a kiforgatások. A páros formán kívül a hármas
csárdás és a négyes csárdás (körcsárdás) is kedvelt. A csárdás tempója
mérsékeltebb, mint a Dunántúlon, de gyorsabb, mint Erdélyben. Néhol a
tánczene és tánctempó (kállai kettős), valamint a táncterminológia (a
szatmári Erdőháton: csendes, csárdás, ugrós) megőrizte a régi hármas
tagolódás emlékét. Az Alföld szegényesebb lakodalmi tánckészletéből az
ÉK-i osztótáncot, valamint a dramatikus táncokat kell megemlíteni
(Oláh leány tánca, tréfás verbuválás).
tovább...
|