Határjárás
A középkori gazdasági,
közigazgatási és jogi hagyományokon alapuló eljárás, melynek során a
birtoktestnek, a falu földterületének végpontjait kijelölték, azok
védelméről gondoskodtak és rendszeresen megújították. A középkorban
birtokadományozáskor és -örökléskor a szóban forgó birtokot a
szomszédok és hites személyek jelenlétében körüljárták, határpontjait
megállapították. A határkijelölésekről, beiktatásokról és
pereskedésekről ahatárjáró oklevelek tanúskodnak. A falvak határának
sérthetetlenségét a községi elöljárók biztosították, s a közösségben
állandóan tudatosították a határjelek helyét. A természetes és
mesterséges határjeleket, „minden határok circumferenciáját specifice”
határkönyvekben is rögzítették néhol, de az általános eljárás az volt,
hogy a compossessorátus tanácsi emberek vagy ezen alkalomra választott
tisztségviselők vezetésével a férfiak húsvét időszakában évente
körüljárták a falu határát. A határjárás alkalmával a legényeket félig
földbe ásták vagy képletesen megvesszőzték, megcsapták, hogy halálukig
emlékezzenek a határ nevezetes pontjára. – A tavaszi határjárással
egyidőben megtisztították a forrásokat is ( forrástisztítás). A
szőlőhegy határának gondozására és karbantartására a hegytörvények
alapján a hegyközségi elöljárók a tavaszi és őszi gyepűjárás alkalmával
felügyeltek. – A határjáráshoz kapcsolódó történeti hagyományokra és
vallásos szertartásokra a 16–18. sz.-tól vannak adataink, ezek azonban
régebbi gyökerű, a tavaszkezdéssel kapcsolatos népszokások
termékenységbiztosító szokásaira utalnak. A határ szentelt helyeihez,
keresztekhez és kápolnákhoz körmenetszerűen kivonultak, búcsújárás volt
áldásosztással és búzaszenteléssel ( húsvét). A határjárás gazdasági és
jogi szerepe a 19. sz.-ra háttérbe szorult, különösen a telekkönyvezés
bevezetése után. A határjárás a 20. sz. elején Ny-Mo. és Székelyföld
több helyén ismeretes volt, vagy a korábbi hagyományok alapján
felújították.
tovább...
|