Húsvéti szokások-Krisztus feltámadt
Szatmárban Penyigén
Az egyházi évnek két ünnepköre
van: a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör. A húsvéti ünnepkör a római
liturgiában kialakult időszak, amely egyrészt a húsvét ünnepére való
előkészületi időt, másrészt az ünnep folytatásának idejét foglalja
magában. A húsvét Krisztus halottaiból való feltámadásának örömünnepe a
keresztény világban. Előzménye a nagyböjt, a hústól való tartózkodás. A
40 napig tartó nagyböjtben tilos és illetlen volt a bál, a zajos,
táncos mulatság, a lakodalom tartása. Ez az időszak sok tekintetben
önmegtartóztatást, önfegyelmet követelt a jóérzésű emberektől. A
református szatmári nép is igyekezett jó példát mutatni a nagy ünnepre
való felkészülésben. Nagyhéten takarítottak, meszeltek, a házat és a
portát kívül-belül rendbe tették. A téliből kiköltöztek a nyári
konyhába. Nagypénteken, Jézus kereszthalálának napján húst és zsírosat
nem ettek, böjtös ételeket főztek. Leggyakoribb volt az aszalt leves.
Aszalt almát, körtét, szilvát megfőztek, sima, tejes habarással
behabarták. Hogy sötétebb legyen a leve, egy kevés szilvalekvárt is
tettek bele. Mákos vagy diós laskát főztek, amire melegített mézet
csurgattak. Nem maradt el a pattogatott kukorica sem. Ezt majd minden
háznál készítettek. A direkt erre a célra termelt apró, hegyes, fehér
szemű ún. csinkánti kukoricát, lemorzsolva rostába tették, az udvaron
szabad tűz fölött rázták, míg a melegtől kinyílva ki nem ugrált a
rostából a gyerekek örömére. Jókora szakajtókosarakkal készült a
„pukkantott málé", amiből a szomszédok, ismerősök is kaptak kóstolót.
Nagypénteken a harangok Jézust gyászolván elnémultak, s csak húsvét
vasárnapján szólaltak meg ismét. Ekkor a penyigei katolikusok füles
kosárba, fehér kendő közé rakták a jellegzetes húsvéti eledeleket: főtt
sonkát, főtt kolbászt, főtt tojást, kenyeret, kalácsot, sárgatúrót,
bort s kora reggel begyalogoltak Fehérgyarmatra a templomba. Itt a
kosarat az oltár előtti lépcsőre helyezték, a kendőket szétnyitották, s
a szertartás végeztével a pap megáldotta, megszentelte az ételeket a
húsvéti bárányáldozat, az együtt töltött utolsó vacsora jelképeként.
Ebből a szentekből reggelizett aznap a család. Megtisztelő figyelmesség
volt a szentekből kóstolót küldeni, mindenből egy-egy szeletet. Este a
család nőtagjai készítették a hímest a másnapi locsolkodók számára. A
húsvéti locsolás termékenységvarázsló népszokás. A tavaszi vízfakadás,
a természet nedvkeringése, a vetések megöntözése jelenik meg játékos
formában e szép, régi szokásban. A locsoló versikék is elárulják: azért
öntözi meg a fiú a lányt, hogy nagyra nőjön, el ne hervadjon. A hímes
festésnek a szatmári nők nagy művészei. Régen a megfőtt tojást
olvasztott méhviasszal megírták, festék lében forgatták. A festéklevet
krepp papír oldatából, hagymahéj főzetéből vagy boltban vett
tojásfestékekből készítették. Nagyon szép bürökleveles mintákat tudnak
készíteni. A büröklevelet ráillesztik a tojásra, ócska harisnyaszárba
teszik, két végén szorosan elkötik, a hagymahéj oldatában megfőzik.
Készítették úgy is, hogy a megfestett tojásokra utólag kaparták a
mintákat tűvel, késheggyel. Vagy sósavba mártott gyufaszállal írták rá
a mintákat. A kész hímeseket zsíros ruhával áttörölték, hogy fényes
legyen. Másnap kora reggel az egykorú gyerekek kis csapatokat alkotva,
kosárral, rózsavízzel a kezükben elindultak az ismerős kislányokhoz
locsolózni. Versengtek, hogy ki indul el előbb, ki gyűjt be több
hímest. Ha egy csapat már bent volt, a másik kint várakozott. Hiszen
voltak „kivételezettek" is. Az ilyeneknek a nevük is rá volt hímezve a
tojásra. Előfordult, hogy a hímes hamar elfogyott. Ilyenkor nyers
tojást vagy néhány fillért adtak. De hogy valaki ne kapjon semmit,
olyan nem fordult elő. Nagyon szép húsvéti köszöntő, locsolóverseket
hallani itt Szatmárban mai nap is a gyerekektől. A legtöbbet penyigei,
kömörői és mándi gyerekektől hallottam. (Szatmári locsoló versek
szócikkben)
tovább...
|