Kócslyuk

Vallásos tárgyú, többnyire rövidebb prózai vagy verses elbeszélés. Neve a latin legere (’olvasni’) szóból származik, jelentése: felolvasandó. A r. k. egyházban szokás volt a szentek emlékünnepén, az istentiszteleten, továbbá a kolostori étkezések alkalmából a szentek, mártírok élettörténetét felolvasni. A könyvet, amely ezeket az élettörténeteket magába foglalta, legendának nevezték, később ez az elnevezés az egyes fejezeteket is jelölte. A 13. századig különbséget tettek liber legendarius és liber passionarius közt, az utóbbiba a mártírhalált haltak életrajza került, később azonban ez a különbség elmosódott. – Az angol és francia szóhasználat egyaránt legendának nevezi a szentekről szóló történeteket és a mondákat, ill. jelzős szerkezettel különbözteti meg őket egymástól, pl. a francia nyelv az előbbit légende hagiographique-nak nevezi. – A népköltészetben élő legendák szentekről, csodákról, ereklyékről szóló történetek, melyeket igaznak tartott a nép. Hőseik a tételes vallásokban szerepet játszó (gyakran történeti valósággal bíró) személyek, de cselekedeteik, melyekről a legenda beszámol, általában túlnőnek a realitáson. A legenda csak egy-egy vallás keretén belül „igaz”, más valláshoz tartozók már fikciónak tekintik őket. Ugyanakkor példázatok is: azt akarják bizonyítani, hogy a vallás természetfeletti erőt kölcsönözhet a jámboraknak. A Jolles pl. a legenda kiemelkedő vonását az imitációban látta: utánzásra méltó élettörténeket mond el. – Különösen a középkor kedvezett a legendaképződésnek: a 16. sz. után a keresztény egyházak maguk szabtak gátat burjánzásuknak és szigorúbban tettek különbséget az egyház által elfogadott legenda és a fantázia szabad szárnyalása közt. A magyar népköltészetből ismert legendák jórészt nem népi eredetűek. A műfaj kapcsolódik egyfelől a legendamesékhez, másfelől az eredetmagyarázó mondákhoz, melyeknek hőseink hazánkban gyakran szintén a keresztény vallás istene és szentjei, főleg Krisztus és Szent Péter.

Szent Bálintról szóló legendák

A Bálint-napi szokások eredetét sokan azzal magyarázzák, hogy Szent Bálint a 14. században a jegyesek és a fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Egy történet szerint ugyanis – mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték – Bálint a hite erejével visszaadta látását börtönőre lányának, majd február 14-i kivégzése előtt búcsúüzenetet küldött a lánynak, „A te Bálintod(tól)“ aláírással. Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. Egy másik legenda szerint Bálint pap volt II. Claudius császár idején. A császár ekkoriban határozott úgy, hogy a nőtlen férfiak jobb harcosok, mint a családosok, ezért a fiatalabbak számára megtiltotta a házasságkötést. Bálint azonban igazságtalannak vélte a császár döntését, ezért titokban továbbra is összeadta a párokat, akiket saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztetett meg. Amikor a császár rájött arra, hogy mit tesz Bálint, halálra ítélte őt.