Legenda
Vallásos
tárgyú, többnyire rövidebb prózai vagy verses elbeszélés. Neve a latin
legere (’olvasni’) szóból származik, jelentése: felolvasandó. A r. k.
egyházban szokás volt a szentek emlékünnepén, az istentiszteleten,
továbbá a kolostori étkezések alkalmából a szentek, mártírok
élettörténetét felolvasni. A könyvet, amely ezeket az élettörténeteket
magába foglalta, legendának nevezték, később ez az elnevezés az egyes
fejezeteket is jelölte. A 13. századig különbséget tettek liber
legendarius és liber passionarius közt, az utóbbiba a mártírhalált
haltak életrajza került, később azonban ez a különbség elmosódott. – Az
angol és francia szóhasználat egyaránt legendának nevezi a szentekről
szóló történeteket és a mondákat, ill. jelzős szerkezettel különbözteti
meg őket egymástól, pl. a francia nyelv az előbbit légende
hagiographique-nak nevezi. – A népköltészetben élő legendák szentekről,
csodákról, ereklyékről szóló történetek, melyeket igaznak tartott a
nép. Hőseik a tételes vallásokban szerepet játszó (gyakran történeti
valósággal bíró) személyek, de cselekedeteik, melyekről a legenda
beszámol, általában túlnőnek a realitáson. A legenda csak egy-egy
vallás keretén belül „igaz”, más valláshoz tartozók már fikciónak
tekintik őket. Ugyanakkor példázatok is: azt akarják bizonyítani, hogy
a vallás természetfeletti erőt kölcsönözhet a jámboraknak. A Jolles pl.
a legenda kiemelkedő vonását az imitációban látta: utánzásra méltó
élettörténeket mond el. – Különösen a középkor kedvezett a
legendaképződésnek: a 16. sz. után a keresztény egyházak maguk szabtak
gátat burjánzásuknak és szigorúbban tettek különbséget az egyház által
elfogadott legenda és a fantázia szabad szárnyalása közt. A magyar
népköltészetből ismert legendák jórészt nem népi eredetűek. A műfaj
kapcsolódik egyfelől a legendamesékhez, másfelől az eredetmagyarázó
mondákhoz, melyeknek hőseink hazánkban gyakran szintén a keresztény
vallás istene és szentjei, főleg Krisztus és Szent Péter.
Szent
Bálintról szóló legendák
A
Bálint-napi szokások eredetét sokan azzal magyarázzák, hogy Szent
Bálint a 14. században a jegyesek és a fiatal házasok védőszentjévé
vált Angliában és Franciaországban. Egy történet szerint ugyanis –
mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték –
Bálint a hite erejével visszaadta látását börtönőre lányának, majd
február 14-i kivégzése előtt búcsúüzenetet küldött a lánynak, „A te
Bálintod(tól)“ aláírással. Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének
leggyakoribb magyarázata. Egy másik legenda szerint Bálint pap volt II.
Claudius császár idején. A császár ekkoriban határozott úgy, hogy a
nőtlen férfiak jobb harcosok, mint a családosok, ezért a fiatalabbak
számára megtiltotta a házasságkötést. Bálint azonban igazságtalannak
vélte a császár döntését, ezért titokban továbbra is összeadta a
párokat, akiket saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztetett
meg. Amikor a császár rájött arra, hogy mit tesz Bálint, halálra ítélte
őt.
tovább...
|