Guzsaly
Gyakran
gazdagon faragott, ritkábban festéssel is díszített rúd, amelyre →
fonásnál a rostcsomót felkötik. A díszes guzsalyt alkalmanként
szerelmi ajándékként készítette a legény a lánynak. A guzsalynak magyar
nyelvterületen négy fő típusa használatos. Az övguzsaly kb. 1 m hosszú.
A fonó nő bal karja alatt az övébe dugva vagy bal hóna alatt a karjával
magához szorítva rögzíti, így járás közben is tud róla fonni. Az
övguzsaly végét ülve fonásnál a padba, székbe e célra fúrt lyukban is
szokás rögzíteni. A guzsaly felső kétharmadán a szösz tartására gyakran
ágcsonkos, kúpos, gyűrűs, lándzsa és lapát alakú stb. kiszélesedés van.
Ma ezt a típust jobbára a délszlávok és a románok használják, így a
magyar nyelvterület Déli és Keleti peremén, az e népekkel erősen
keverten élő magyarságnál fordul elő. A rúdguzsaly az előzőnél jóval
hosszabb. Ezt is szokták – ritkán – övbe rögzíteni, de rendszerint
ülve, a térdek közé szorítva fonnak róla. Erdély magyarsága, főleg a
székelyek használják. A talpas guzsaly kb. másfél m-es rúd, alul
egy- vagy kétszárnyas talpba rögzítve. A talpra fonás közben ráülnek,
hogy a guzsaly biztosan álljon. A Dunántúl és a Kisalföld kivételével
az egész magyar nyelvterületen elterjedt: kétszárnyas formája jobbára
az Alföldön és a Felföldön, egyszárnyas formája inkább a Tiszántúl ÉK-i
részén és Erdélyben használatos. A székes guzsalyhosszú, sima rúdja egy
kis gyalogszék formájú lábazatból áll ki, így a guzsalyt a fonónak nem
kell külön rögzítenie. A Dunántúl Nyugati és Északi felében használják
a rokka mellé állítva (itt már nincs guzsalyorsóval való fonás!),
valamint a Kisalföldnek a Dunától Északra eső részén és újabban
Szatmárban és Erdélyben is. A négy fő típus között sok átmeneti, ezeket
összekapcsoló megoldás van: az övguzsaly lócába szúrása átmenet az öv-
és talpas guzsalyok között; a rúdguzsalyt övben is rögzítik; a talpas
guzsalyra Erdély némely részein nem ülnek rá, hanem mint a rúdguzsalyt,
térdük közé veszik és a talpára rálépnek stb. E négy típusnál az
eszköznek a fonó személyétől való függetlenítés iránya figyelhető meg.
Egykor – bizonyos reliktum területeken ma is – úgy fontak, hogy a
rostcsomót a fonó még a kezében vagy a hóna alatt tartotta. – A 16–17.
században Európában néha még a fejére kötötte a fonó a rostcsomót és
innen húzta a szálakat. – A magyar guzsaly terminus szláv jövevényszó,
de ottani megfelelője nem a guzsalyt, hanem a guzsalyra felkötött
rostcsomót jelenti. Mivel a magyar nyelvterületen ma előforduló típusok
más-más korban Európa legnagyobb részén használatban voltak, ill. még
ma is vannak, ezek egy általános európai eszközfejlődés időbeli
rétegeinek tekinthetők, amelyek történeti okokra visszavezethetően a
Kárpát-medence különböző tájain konzerválódtak. Az öv- és rúdguzsalyok
népi neve mindig guzsaly, a talpasok neve a Duna-Tisza közén, valamint
a Tiszántúlon K felé ritkulva gyalogrokka, amelyet kelet felé ismét a
guzsaly vált fel, míg a székes formát a Dunántúl Nyuga-i részén
törzsöknek, a középső és Keleti részén rokkaszéknek, rokkafának, a
Kisalföldön és Erdélyben pedig guzsalynak nevezik.
Guzsalykötő
Egyszerű
madzag, amellyel a guzsalyra vagy a rokkára felrakott kendert tekerik
körül – hegyétől lefelé –, hogy hozzáerősítsék. Fiatalok guzsalykötője
némely helyen selyemszalag, a matyóknál pedig irhaszalag, mit
szűcshímzéssel gazdagon kivarrtak. A guzsalykötő végén van a
guzsalyszeg.
tovább...
|