Húsvéti locsolás
Katartikus rítusok,
termékenységvarázsló jellegű népszokás. Az egész ország területén
ismert. A Dunántúlon csak szórványadatok jelzik meglétét, ezen a
területen jelentősége más húsvéti szokások mellett (pl. komatál küldés,
húsvéti korbácsolás) elenyésző volt. A húsvéti locsolás ősi katartikus
rítus keresztényiesített formája. Eredetének egyházi magyarázata
részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, amely szerint a
Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták
volna a zsidók elhallgattatni, ill. a Jézus sírját őrző katonák vízzel
öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A gyermekek
locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés
céljából újabb keletű, városokon is ismert. A legények előre
megszervezett köszöntős felvonulásai zászlóval, zenével szintén
nem ősi formát tükröznek. A húsvéthétfő vízbevető, vízbehányó hétfő
elnevezése utal a szokás eredeti jellegére. Szeged vidékén pl. a
bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, egész vödör
vízzel leöntötték, nehogy kelésesek legyenek. Az Ipoly mentén
szervezetten történt a húsvéti locsolás, öntözködés. A legények már
vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre
megbeszélt helyen szalonnát kaptak, és ott tojásrántottát készítettek
és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá
szórták, akire haragudtak valamiért. Ezután elindultak locsolni. A
lányok igyekeztek elbújni, akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték és
vödörszám hordták rá a vizet. A legényszámba nem vett fiúk először a
keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak,
jutalmul 8–10 hímes tojást kaptak. Ezután a rokonok, szomszédok
lányaihoz mentek. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján
személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. A
locsolás jutalma általában festett tojás (húsvéti tojás). Kedden a
lányok locsolták a legényeket. A húsvéti locsolás e módjai a két
világháború között megszűntek. Erdélyben és a szomszédos magyar
területeken még ma is él a húsvéti locsolás színes változataiban. Apor
Péter Metamorphosis Transylvaniae (1736) c. munkájában többek között
ezt írta, „úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek, húsvét másnapján, azaz
vízben vetü hétfün, járták a falut, erősen öntözték egymást az
leányokat hányták az vízben.” Orbán Balázs szerint (1869) Székelyföldön
egyáltalán, de főként Csíkban a húsvéti öntözés megvan mindkét nemű
fiatalságnál, húsvét másodnapján a legények öntözik a leányokat,
harmadnapján a leányok a legényeket, de fenn van tartva mindkét részről
a megváltás ... ha pedig valamely leány a megváltásra szükséges piros
tojással ellátva nincs vagy fél a pisztolyt elsütni, azt a kúthoz
viszik, és jól megfürösztik.” Erdélyben egyes helyeken a ház
ormára helyezett feldíszített zöldág és nyitott ajtó jelzi, hogy várják
a köszöntő locsolókat. Újabb néprajzi közlés zászlós, zenés hajnalozó
öntöző szokásról számol be (Tordátfalva). A húsvéti locsolás módját
illetően számos változat ismert a vödörrel való öntözéstől a vízipuskán
át a szagos vízig. A dunántúli adatok főleg a húsvéti locsolás újabb,
városias jellegű szódavizes, szagos vizes módjára utalnak az ismert
locsolóversek kíséretében. A húsvéti locsolás köszöntő versei csekély
eltérésekkel országosan ismertek, nem népi eredetűek. Szórványosan
ismertek csak népiesebb köszöntőszövegek. Pl. egy Békés megyei
szerencsekívánó mondóka: „Egészségére váljon, haja nagyra nőjön!
tovább...
|