Napfordulók
Két asztronómiai időpont: a nyári
napforduló idején a Ráktérítőn, a téli napforduló idején a Baktérítőn
éri el a nap a zenitet. A jún. hóra eső nyári napforduló idején, az
északi félgömbön a leghosszabb a nappal, a dec.-re eső téli napforduló
idején a leghosszabb az éjszaka. – A napfordulók azoknál az ókori
népeknél lettek ünnepnapokká, amelyek először tértek át a szoláris,
azaz napév szerinti időszámításra, s ahol jelentős napkultusz alakult
ki. A kereszténység kialakulásakor a Római Birodalom már a Julius
Caesar-féle szoláris naptárt használta, s a megszemélyesített napot
különféle istenek alakjában tisztelték. A nappaloknak a téli
napfordulótól kezdődő hosszabbodását úgy ünnepelték, mint a napistenek
újjászületésének napját. A kereszténység a 4. századtól kezdve
ugyanerre a napra tette Krisztus születésnapját, azaz karácsony
ünnepét, és Krisztust jelképesen a „legyőzhetetlen nappal”
azonosították. – Ugyancsak a napév szerinti időszámítással s a
naptisztelettel függött össze a nyári napforduló ünnepi rítusokkal,
különösen tűzgyújtással való ünneplése is. Az 5. századtól ez is
keresztény ünnep lett, Szent Iván-nap, azaz keresztelő Szent János
ünnepe. A közép-európai paraszti kultúrákban, így a magyaroknál is, a
napfordulók körül különböző ünnepi rítusok alakultak ki,
hiedelmek fűződnek hozzájuk, melyeknek egy része egyházi eredetű, más
része attól független, néha igen régi képzeteket tartalmaz, amelyeket a
karácsonyi és Szent Iván-i rítusénekek homályos utalásai megőrizhettek.
Az egyes európai népeknek feltehetően régebben is voltak ünnepi
rítusai, amelyekkel az év leghosszabb nappalait és éjszakáit ünnepelték.
tovább...
|