css buttons
by Css3Menu.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kasza
Hosszú nyélre erősített
vágóeszköz, melyet aratásnál és szénamunkánál használnak. A kasza a
parasztgazdaságok legmegbecsültebb szerszáma, a kaszálás a legfontosabb
paraszti munkák közé tartozik. Elsajátítása fiatal embereknél a
felnőtté válás, a felnőtt munkásként való számbavétel feltétele. A jó
kaszásnak tekintélye van a paraszti társadalomban. A
kasza ismerete, vásárlása (minőség, forma, nagyság), beállítása (a
penge nyélre szerelése), állagának megóvása és az élesítés tudománya
szintén a kaszálás mesterségéhez tartozik. A jó kaszát tulajdonosa
szereti, és személyes tárgyként féltve gondozza. Ha elvásik,
rendszerint nem dobják el, hanem darabjaiból, elsősorban a hegyéből
különböző késeket, vágószerszámokat készítenek (pl. fattyazó kés,
kukoricaszár-vágó, nádvágó, aszatoló, szárűnyeső, dohányvágó,
disznóölőkés stb.). – Napjainkban az európai paraszti gazdaságokban
használt hosszú nyelű kasza őse, a rövid kasza kialakulásának technikai
feltételét a vas felhasználásának feltalálása alkotta. Hozzájárult az a
klimatikus változás is, amely a bronzkor végén Európa időjárását
hidegebbé, teleit zordabbá változtatta. Az állatállomány téli
eltartását istállózással és gyűjtött takarmánnyal kellett megoldani. A
rendszeres fűvágásra az aratásra használt sarlónál intenzívebb eszközre
volt szükség. A régészeti leletek azt tanúsítják, hogy ahol a horgas
sarlómegvolt, ott bárhol kialakulhatott belőle a rövid kasza.
Megjelenése mégis szorosan kapcsolódik a keltákhoz, és az általuk
lakott területen a vaskorban mindenütt elterjedt (Franciaország, Svájc,
Dél- és Közép-Németország., Ausztria, Csehország, Kárpát-medence).
Magyarországon is több korabeli lelet bizonyítja meglétét. A horgas
sarló pengéje idővel kiegyenesedett, meghosszabbodott, hosszabb nyelet
kapott, ami kezelője nagyobb lendületével és erőkifejtésével nagyobb
teljesítményt tett lehetővé. Ugyanekkor kialakult a speciálisan
aratásra használt, hátratört nyakú ún. ívsarló, a későbbi aratósarló
közvetlen őse, a rövid kasza pedig a fűvágás szerszáma lett. A rövid
kaszával használója jobbra és balra vág, közben a feje fölött
átfordítja az ellenkező oldalra. A kaszanyak egy síkban van a lapjával,
amely a nyéllel tompaszöget zár be. A rövid kasza nem a talajjal
párhuzamosan vág, hanem ferde síkban. A két irányban történő vágás
miatt a kaszálás egyenetlen marad, nehezíti a fű összegyűjtését, és
csökkenti a szénahozamot. A rövid kasza a 20. sz.-ra csak az európai
kontinens peremvidékein (Skandinávia, Baltikum, Oroszország.) maradt
meg eredeti funkciójában elsősorban a gödrös, bokros, sziklás terep
fűvágó szerszámaként, esetenként aratóeszközként. Másutt mindenütt
elfoglalta a helyét a római kortól fokozatosan terjedő hosszú nyelű
kasza, mely jóval nagyobb teljesítményű. Nyele és pengéje
meghosszabbodott, a penge és a nyak hegyesszöget zárnak be, ami új
vágástechnikát tett lehetővé. Míg a rövid kaszával végzett fűvágás nem
jelenthetett rendszeres rétgazdálkodást, a két kézzel tartott, hosszú
nyelű kasza a föld közelében majdnem teljesen párhuzamosan és
egyenletesen vágta a füvet. Használata már bizonyos rétgazdálkodást, a
füves terület tisztítását és gondozását igényelte. Európai elterjedése
összefügg a takarmányozó-istállózó állattartás térhódításával és a
középkor végi (14–15. század) aratótechnikai forradalommal, ami a
hosszú nyelű kaszát aratószerszámmá tette. A magyarok a honfoglalás
előtt, valószínűleg a későbbi Dél-ukrajnai síkságon vándorolva
ismerkedtek meg a rövid kaszával, amelyet feltehetően a Fekete-tenger
partvidékének görög és római kolóniái közvetítettek a terület népeinek.
Hazánkban a régészeti leletek a középkor végéig tanúsítják használatát.
Nyelvi adatok is szólnak a kétfelé vágó, ún. sallai vagy szalai, ill.
boszniai kaszáról. A 16–17. században azonban teljesen háttérbe
szorította a hosszú nyelű kasza, és a múlt században már csak
kuriózumként, mint flandriai kaszát ismerte a gazdasági szakirodalom.
Bár a köztudatból kihullott, mégsem tűnt el nyomtalanul. Némileg
módosult formában, más vágóeszközök hagyományát is magába olvasztva új
funkcióban ( nádvágó, szárvágó, kendervágó stb.) napjainkig
szórványosan fennmaradt. – A hosszú nyelű kaszával és a hozzá
kapcsolódó termelékenyebb rétgazdálkodással a magyarság szintén a
szlávok közvetítésével ismerkedett meg, de annak használata már a római
provinciákban (Pannonia) ismert volt. Szélesebb körű elterjedése
párhuzamosan haladt a magyarországi mezőgazdaság intenzívvé válásával.
A 15–16. században, amikor Magyarországon, a Dél-alföldi területeken
megindult a kaszás aratás, a hosszú nyelű kasza már bizonyosan
általánosan ismert volt a Kárpát-medencében, és használata némely
vidéken kizárólagossá válhatott. A korábbi századokban a
hatalmaskodások és kártételek gyakran alkalmazott eszköze volt, csak
ekkor használták gabona levágására. – A kaszakészítés mestersége a
kovácsiparhoz tartozott, és viszonylag későn önállósodott (
kaszagyártás). – A kaszanyelet erdős vidékek fafaragó falvaiban
háziiparban készítették, és távoli tájakra vitték eladni vásározók,
vándorárusok útján. Falusi bognárok is foglalkoztak előállításával. – A
19–20. sz.-i paraszti gazdálkodásában a magyar nyelvterületen a kaszák
közt minimálisra csökkentek a formai különbségek. Leginkább a mankók
(kocs, kacs) számában (1 vagy 2) és a nyél hosszúságában maradtak
kisebb eltérések. A kasza részeinek elnevezése nem mutat jelentős
szóföldrajzi differenciáltságot. A kasza járuléka az aratásnál
használt takaró (csapó) és a karbantartásra szolgáló
kaszakalapács meg üllő ( kaszakalapálás), valamint a fenőkövet (
kaszakő) tartó tokmány .
tovább...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
vertical menu css
by Css3Menu.com
|