Karácsonyi szalma
A karácsonyi asztal egyik
legjellemzőbb tartozéka. A hozzá fűződő szokások és hiedelmek
(hiedelem) e században a legintenzívebben a nyelvterület É-i és D-i
részén, valamint a Dunántúlon éltek. Karácsonyeste – általában a
vacsorára való terítéskor – vitték a szobába a karácsonyi szalmát
(sokszor szénát is). Néhol az egész padlón szétszórták, másutt az
asztalra tették, legáltalánosabb volt, hogy az asztal alá vagy az
asztal lábára helyezték kötegben, szakajtóba téve stb. Ott hagyták, míg
a karácsonyi asztalt le nem szedték (tehát általában újévig vagy
vízkeresztig). Néhol karácsony éjjelén a padlóra tett karácsonyi
szalmán aludt az egész család. Mind a karácsonyi szalmán való alváshoz,
mind általában a karácsonyi szalmához gyakran fűztek Jézus születésére
utaló magyarázatokat (pl. „Jézus is szalmán feküdt”). Ez kiegészülhet
azzal a hittel, hogy a házat éjjel meglátogatja a Kisjézus Szent
Józseffel stb.; nekik készítenek helyet. Karácsony után a karácsonyi
szalmát elsősorban a kezdődő gazdasági év kedvező irányú
befolyásolására használták fel: az állatok alá tették, hogy azok
szaporák, egészségesek legyenek, a tyúk jól tojjék stb.; vagy a
gyümölcsfákra kötözték a jobb termés reményében (
termékenységvarázslás). A karácsonyi szalmával együtt elhelyezett
szénát leggyakrabban az állatokkal etették meg hasonló indokolással. A
szokás – többé-kevésbé hasonló formában – elsősorban Európa szláv
népeinél, Skandináviában és Közép-Európa több helyén volt ismert. Ma
egész elterjedési területén a növényi és állati termékenység serkentése
a hozzá fűződő meghatározó hiedelem; másodsorban a házat
meglátogató természetfeletti lények, halottak fekhellyel való
ellátása. Lehetséges, hogy a szokás keletkezésében, amely igen régre
tehető, az utóbbi játszott főszerepet; a Jézus születésével, ill.
látogatásával kapcsolatos magyarázat is részben ennek másodlagos
átértelmezése lehet.
tovább...
|