Vetélő
Általában csónakformájú, arasznyi
hosszú eszköz, amivel a szövésnél a keresztfonalat a láncfonalak közé
bevetik. A régibb szabályos csónakforma mellett újabban elterjedt a
teljesen áttört közepű takácsvetélő is. A vetélő közepén, vékony
pálcára fűzve, kis nád- vagy bodzafa csévén csörlő van a fonal,
amelyről az a láncfonalak között történő átvetés alkalmával a kellő
hosszúságban lebomlik. A vetélő a lábítós szövőszékhez
kapcsolódik, mert csak itt van olyan vízszintes fonalsík, amelyen a
csónakformájú eszköz siklani tud. A függőleges szövőszéknél a
keresztfonalak átvezetésének feladatát vagy maga a gombjától
megfosztott orsó, vagy egy ezt helyettesítő botocska látja el. –
A vetélő a lábítós szövőszékkel egy időben, ahhoz szervesen kapcsolódva
a 6. században tűnt fel Európában. – Mint a gyakran ajándékként készült
tárgyakat, a vetélőt is díszítették. A szerelmi ajándéknak szánt
vetélőn a megajándékozott lány vagy menyecske nevét is megtaláljuk. A
mértanias díszítményeket ékrovással főleg Erdélyben alkalmazták. A
dunántúli vetélőn a spanyolozás volt a gyakoribb díszítmény,
ritkább a karcolt díszítés, mindkét díszítésmód elterjedése a
múlt század derekára tehető. A legkorábbról ismert vetélő egy ékrovásos
sorokkal díszített példány Kalotaszegről való 1837-ből, melyet felirata
szerint „Benki Andris csinálta szeretőjének, Boros Katinak”. A
díszítmények között gyakori a stilizált virág- és levéldísz, a
megajándékozott neve, a készítés évszáma stb.
tovább...
|