css buttons
by Css3Menu.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Pásztor
Foglalkozás ősi állattartó
mesterség, de életforma is. Kezdete az idők homályába vész,
valószínűleg már a vadállatok háziasításával egy időben alakult ki, és
szinte minden kultúrában fellelhető. Mivel az ősmagyarok alapvetően
állattartásból és pásztorkodásból éltek, a különböző állatfajok
pásztorainak más-más nevet adtak. Tájtól függően és az
életkörülményeknek megfelelően lassan kialakult ezek közt az emberek
közt egy sajátságos hierarchia, melyet szokásként vittek tovább íratlan
törvényeikben.
A honfoglalás idején már juhtartók voltak a magyarok. Őseink
juhtartását igazolja, hogy az ázsiai népek a legrégibb idők óta
juhtartó népek voltak. A juh volt ugyanis az a háziállat, amely
maradéktalanul kielégítette a nomád népek legelemibb szükségleteit
(tej, hús, faggyú, bőr, prémek, gyapjú stb.), és kísérni tudta őket
vándorlásaikban. Nagyobb számú juhállomány és aránylag fejlett
juhtartás nélkül a honfoglalók akkori életmódja elképzelhetetlen
A szarvasmarha tartás a honfoglalás után a gazdálkodás fejlődésével
együtt fejlődésével az akkori állattartás egyik legjelentősebb
ágazatává válik. A tatárjárás mind a szarvasmarha, mind a kecske és
juhállományt sújtotta. A juhtartás fejlődését a honfoglalástól kezdve
az állatfaj sokoldalú hasznosítása (tej, hús, gyapjú stb.) tette
lehetővé.
A Magyar Királyságban a szarvasmarhatartás erőteljes fejlődése az élő
marha kivitele nyugat felé, már az 1300-as évek végén elkezdődött.
Fénykorát az 1500-as évek elejétől éli. A mohácsi csata után a magyar
szilaj fajtájú marhák és hazánk húsbőségének híre messze földre eljut,
amit elsősorban a kereskedelem használ ki, és óriási vagyonoknak veti
meg az alapját. Így alakul ki az ún. tőzsérkedés, a
szarvasmarha-, juh- és sertéskereskedelmet foglalja magába. A tőzsérek
(állatkereskedő) a szarvasmarhát tartó vidékeken vásárolják fel a
szarvasmarhákat. Azokat lábon hajtották külföldre. Számos út (vezet
Magyarországon, Ausztrián, Stájerországon, Tirolon, Szlavónián,
Velencén át, amelyeken szarvasmarhákat terelik. Volt olyan év, hogy
csupán a bécsi úton 80 000 marhát hajtottak ki Németországba. Ezzel
párhuzamosan alakult ki a 15.-16. században egy új társadalmi réteg, a
hajdúk.
A szarvasmarha és juhtenyésztés elsősorban az Alföldön virágzott. A
török hódoltság idején a juhágazat virágzott, lévén a törökök muszlimok
és a juhhús volt fő táplálékuk.
A szarvasmarha és juhtenyésztés alapjait a XVIII.-XIX. századig, a
pásztorok rakták le. Ösztönösen, tapasztalati úton alakították ki a
magyar szürke szarvasmarha és a racka juh fajtát. Így elmondható, hogy
az avatott kéz nemcsak az állattartás, hanem az állattenyésztés
sikerének is legfőbb záloga.
A pásztortársadalomban fönnáll egy belső tagozódás. Ez koronként és
térségenként eltérő módon és többféle rendezőelv szerint alakult ki.
Ezek egyike a foglalkozási, mondhatnánk "szakmák" közötti rangsor, ami
nagyban függött a táj adottságaitól és így a legeltetési
lehetőségektől, - ennek következtében attól is hogy az adott "szakma"
hány fővel képviseltette magát azon a vidéken. Azonban fel lehet
állítani egy általános, elterjedtebb rangsort, melyek itt fontossági
sorrendbe vannak szedve:
• csikós – „lópásztor”, a ménes legeltetője, őrzője
• gulyás azaz marhapásztor, a gulya őrzője
• juhász – juhpásztor, a juhnyáj őrzője
• kondás, kanász – disznópásztor, a konda vagy falka
őrzője - előbbi minden este hazahajtotta, utóbbi kint teleltette a
disznókat azaz ,,ridegen tartotta"
• csordás és a csürhés – az istállóban tartott, csak napközben kihajtott négylábú állatok őrzője.
A szárnyasok őrzésével többnyire gyermekek lettek megbízva, így
mindenütt a rangsor végére kerültek, ezek közül a libapásztor, a ludas
említhető meg itt.
Sterio Károly: Kondás, 1855
• birkás - a nyugat-európai juhfajták pásztora, míg a régi magyar fajták őrzőjét juhásznak hívták továbbra is
• bács, bacsó - a számadó juhász neve a magyar nyelvterület északi részén
• monyator - fiatal pásztor, pásztorfiú (fehér fordított bundája van és bundasapkája)
A juhász kifejezés a magyar nyelvben eredetileg ihász formában élt, mai alakját a nyelvi illeszkedés során nyerte el.
Sterio Károly: Bivaly-csordás, 1855
Egyébként a borjas tehenek bikával együtt járó csoportját anyagulyának,
- a bika nélkül tartott 1–3 éves üszők csapatát szűrgulyának, a
tinókból állókat tinó - , a csak bikákból állót bikagulyának nevezték.
A pásztorok munkáját a terelőkutyák segítették, a Kárpát-medencébe így
a magyarok által hajtott nyájakat kísérték a puli, a pumi, a komondor
és a kuvasz. A nyájat vezető szarvasmarha nyakába kolompot kötöttek, ez
volt a ,,vezérürü" vagy ahogy ma jobban ismerik: a főkolompos. A kolomp
minden időben vaslemezből volt kikovácsolva, ennek az öblösen
messze-zengő hangját jobban hallották s így tudták követni a társai,
míg a juhok nyakába csengőt, csengettyűt akasztottak mely többnyire
rézből öntöttek.
A nap legfontosabb szakasza volt az itatás", amikor is a gémeskút vagy
csordakút körül összegyülekeztek az állatok. Először mindig a lovak
ittak a vályúból, mert ők nem isznak más állat után - ,,a ló a
legtisztább állat" tartja a mondás is, - ahol pedig hosszú kifolyó
vályú készült ott is a lovak soroltak be a legközelebb a vödörhöz.
Itatás után következett a ,,delelés", - a rekkenő melegben tilos volt
hajtani meg egyébként is az állatokra ráfért ilyenkor egy nagyobb
pihenés. A tehenek kérődztek, a vályú végénél lévő pocsolyákban vagy
saras helyeken pedig a disznók ,,dagonyáztak".
Csallóközben már 1717-ben létezett a juhászok céhe.[3] A 19. század
végére, szinte kuriózumként, még mindig kétféle pásztorkodásról
beszélhetünk a csallóközben. Az egyik az Öreg-Duna szigetein és az
ártéri területeken művelt külterjes, szilaj, a 20. században már csak
félszilaj állattartás, a másik pedig az állatokat naponta kihajtó
községi pásztorkodás. A csallóközi [[Magyar szürke
szarvasmarha|szarvasmarhatartás a 20. századd elejéig csak az őshonos
fajtát ismerte. A juhokat nem hajtották a külső legelőkre, hanem a
Csallóközben művelt kétforgós mezőgazdaságban keletkezett ugarokon
tartották őket.
A csallóközi pásztorkodás a termelőszövetkezetek megalakulása idején, a
közbirtok-rendszer széthullásával és az új technológiák bevezetésével
szűnt meg. Ez a folyamat lassan zajlott, a kisalmási állami gazdaságnak
még volt három juhásza 1955-ben.[4]
A tudós pásztor a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye,
akinek hatalmában áll az (elsődlegesen az általa gondozott) állatokat
tetszőlegesen irányítani, vagy más boszorkányos tetteket végrehajtani.
A tudós pásztor lehet gulyás, kondás vagy csikós, de juhászok
„tudományát” nem becsülte sokra a pásztortársadalom. Az utolsó tudós
pásztort a 20. század első felében tartották számon. Nem a
cirkuszosoktól lett ellesve, hanem kései utódja ennek és ma már csak
turisztikai attrakció pl. a Hortobágyon az intésre vagy érintésre
,,leroskadó" és ott mozdulatlanná dermedő paripa...
Ide kívánkozik azonban azt is megjegyezni, hogy minden pásztorcsoport
körében ismert és híres volt az állatgyógyításhoz értő ember, aki ha
kellett törést, harapást, pata vagy belső betegségeket egyaránt
gyógyított, illetve fogakat műtött ki vagy reszelt le és a kergekóros
birkáknál koponyalékelést is végzett. A juhok körmölése és nyírása
általános tudásnak számított, ma ünnepi bemutatókon, falunapokon
látható.
A kis állatok világrajövetelénél is segédkeztek. A vemhes kanca és a
tehén megellett, a disznó megfialt. Ha pedig szükség volt rá heréltek,
- a fiatal bikát tinóvá, a kan malacot meg ártánnyá.
A szegődéskor ki lett kötve nem csak a fizetség, hanem hogy hány fiatal
állatot vághattak le időnként a saját élelmezésükre. Fizetséggel a
tarsolyukban szívesen ittak és csárdást táncoltak a csárdákban, a
kanászok a kanásztáncot ropták. Kötekedni velük, sértegetni őket nem
volt tanácsos, mert volt olyan erejű például aki mérgében az öklével
rácsapott az arasznyi vastag tölgyfaasztalra és az végigrepedt. Az
elszámolni nem tudó, és így szélnek eresztett pásztorok váltak
betyárokká, országúti rablókká, de a legtöbb ilyen ember nem a
kegyetlenségéről. hanem a nőkkel szembeni gavalléros viselkedéséről, és
a szegények megsegítéséről volt híres.
A vadállatok és a nyájrabló betyárok ellen nem csak késsel, hanem a
középkor óta viselt vas fokossal, másutt kanászbaltával védekeztek, a
csikósok pedig a szíjak végén ólmozott ostoraikkal.
Az elhullott vagy levágott állatokat is feldolgozták, a félig
tartósított szőrökkel-bőrökkel elszámoltak vagy ha lehetett az ezekből
készült használati vagy dísztárgyakat eladták a vásárokon. Ilyen volt
például a suba, a vizestömlő, a kulacs, a dohányzacskó vagy akár a
bikacsök.
Az ügyes kezű pásztoremberek hogy az idő jobban teljen díszített
fafaragványokat készítettek a bizsók (faragókés) vagy egy törött és
benyelezett borotvapenge segítségével: a sótartó, a titkos-záras
borotvatartó, a fakanál, a furulya vagy a (néha ólommal berakott)
ostornyél mellé sorolhatjuk a szaruból faragott-karcolozott
rühzsírtartót és az ivó vagy jelző tülköt is. Mivel a szebb darabokat a
mátkáiknak ajándékozták vagy a vásárokon a gazdák elkunyerálták,
megvették, a pásztor kénytelen volt mindig újabbat csinálni és ez
később egyfajta mellékfoglalkozássá nőtte ki magát. Egy-egy szűknyakú
üvegbe apránként beleillesztgetett, majd a keresztre feszített Jézussá
és virágokká összeragasztgatott fadarabakáknak, - az úgynevezett
,,türelemüveg" eladásával pedig már komolyabb jövedelemre is szert
lehetett tenni! A faragásokat évszámmal, szignóval és néha ajánlással
is ellátták. A 18. században élt legszorgalmasabb és legügyesebb kezű
faragó pásztorok messze földön híressé váltak, az Ő pásztorfaragásaik
ma már roppant árakon cserélnek gazdát árveréseken és múzeumokban
gazdagítják a magyarság kultúrkincsét. Épp ezért kell odafigyelni pl.
egy-egy múzeum költözésekor, hogy ezek az állampolgári javak csak úgy
ne ,,vesszenek" el...
A furulyát és a dudát a pásztoroktól eredeztetik a mondák, azonban míg
a furulya Isten, addig a duda az ördög teremtménye.[5] Furulyán és
dudán egyaránt lehet jól játszani, "ördöngősen" azonban csak dudán
lehet. Koós József, a híres furulyás-dudás pásztor is ilyen ördöngös
tudományra vágyott, legalábbis ezt mondta Pál Istvánnak: „Tudod, fiam,
én milyen dudás szeretnék lenni? Olyan, mint amilyet a régi öregek
emlegetnek, hogy földobta a vállára, vagy bedobta az ágy alá, vagy ő
mulatott, a duda meg a szögön szólt. De ezt csak mondták, de én még nem
hallottam, de hát mondják, én is mondom”[6] Az ördöngös dudás, akinek
hangszere akkor is szól, ha nem fújja, szinte minden dudás történet
főszereplője.[7]
Ahogyan Pál István édesapja, idősebb Pál István is, tudós pásztorként
főként a jószág gyarapítására, gyógyításra, a rossz idő elhárítására,
idegen ártó erőktől való védelemre használták. A tudományt legtöbbszőr
az ördögtől eredeztették. Számtalan példa van rá, hogy a táltosnak
kiválasztott emberek az öreg táltosokkal folytatott viadal - bika és
farkas képében - során váltak beavatottá. Tudásukkal mindig a falut
szolgálták, de fizetséget ezért soha nem fogadtak el. A tudósok a
haláluk előtt a tudomány átadását kötelezőnek tartották, mert ha nem
sikerült átadni, akkor az ördög elvitte őket a pokolba. A duda nem
feltétlen jár együtt a táltossággal, de az ördöngös dudást „tudományos”
embernek tartották Pásztorként természetfeletti erővel rendelkeztek az
állatok felett- például a pásztorbotjára akasztott cifraszűr körül
ottmaradnak az állatok akkor is, ha ő maga messze jár. Azonban ezt a
tudományt csak addig lehet használni, míg el nem mondják másnak. A
tudós pásztor tehát kettős szorításban él: ha élni akar tudományával,
hallgatnia kell, de ha időben nem talál olyat, aki át meri venni tőle,
akkor elkárhozik. Pontosan így tudta ezt a szigetközi Sós Antal is
Ugyanakkor az ördöngös dudálás és a tudós pásztorság nem feltétlenül
jár együtt. Pál István, apjához hasonlóan rendelkezett „tudománnyal”,
azonban nem tudott sosem ördöngösen dudálni.
A tudós pásztorok rítusai általában a falu javát szolgálták. A falusi
pásztorok fokhagymakereszttel védték az állatokat Luca napján,
vesszőgúzzsal varázsoltak termékenységet. Ádám-Évakor, gyertyával
hárították a rontást csapásakról nagypénteken, gyógyítottak embert,
állatot, hárítottak el rontást a ház körül. Ezekért a szolgálatokért
éppúgy nem fogadtak el fizetséget, ahogy a zeneszolgáltatásért sem.
tovább...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
vertical menu css
by Css3Menu.com
|