css buttons
by Css3Menu.com
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kenderáztatás
A
kenderkóróknak – a víz hőmérsékletétől függően – 7–14 napon át víz
alatt való tartása, hogy a szár külsején elhelyezkedő értékes rostanyag
lelazuljon a kender belső fás szövetéről. A kenderáztatás mind álló-,
mind folyóvízben szokásos, bár a nagyobb folyóvizekben való áztatást
tiltották a hatóságok, mivel a kenderből kioldódó anyagok mérgezték a
halállományt. Kenderáztatáshoz a víz medrébe karókat vernek le, és ezek
közé rakják a kendernyövéskor összekötözött kévéket vagy egyenként,
vagy 5–20 kévéből szalmakötéllel összefogott nagyobb kötegenként. A
víz mélységétől függően több sorban rakják, hogy ellepje a víz. Ezért
az áztatóba berakott kendert lenyomtatják: szalmával befedik,
keresztkarókkal átfogva a tetejére még tuskókat, követ, esetleg sarat
raknak. Ritkának mondható, bár nagy területre kiterjedő kenderáztatási
mód a cserepcsépben (Szatmár m.), cserepcsikban (Kisalföld és Nógrád,
Borsod m.), csipcsarakban (Sárköz) való vízbe helyezése. Két hosszú rúd
közé berakják a kenderkévéket, négy, esetleg öt sorban is egymásra,
majd a rudakat (a cserepcsépet) kötéllel több helyen erősen
összeszorítják, és így egy tömegbe összefogva belendítik az egész
kendermennyiséget a vízbe, ahol szintén lenyomtatják. Jellegzetes
elterjedést mutat a kévénkénti, ill. kötegekben való vízbe helyezés. A
köteges kenderáztatást ott találjuk meg, ahol korábban jelentős len
feldolgozás volt (a lent mindig kötegesen áztatják!): a dunántúli,
felföldi és erdélyi területeken, míg a kévés kenderáztatás a Nagy- és
Kisalföldön általános. Ebben a korai, még honfoglalás előttről származó
len kultúrának a kender feldolgozására gyakorolt hatását véljük
felismerni.
tovább...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
vertical menu css
by Css3Menu.com
|