Csoda
Minden
olyan jelenség, amelyet irracionális erők működése következményének
tekintenek. Szerepe különösen a vallásokban igen nagy, még ezek
legfejlettebb formái sem tudtak lemondani róla, és beépítették
teológiai rendszereikbe. Ismeretelméleti szempontból a hamis tükrözés
egyik megnyilatkozási formája, a tudományos megismerést tipológiailag
megelőző gondolkodás sajátja, melynek segítségével különösen súlyos
ellentmondások (pl. égi-földi, anyagi-szellemi stb.) gondolati
leküzdését kísérelték meg. A parasztság szellemi életében különösen a
hiedelemvilág szféráját jellemzi a csodának, mint
feszültség-kiegyenlítőnek alkalmazása. Sokkal bonyolultabb a helyzet a
folklórművészet területén. Föltűnő pl., hogy maga a csoda szó és
jelentésbeli megfelelői a népköltészeti alkotások szövegeiben alig
fordulnak elő; a népköltészeti alkotások belső világában éppen a
kívülálló számára csodaként felfogott események-mozzanatok látszanak
természetesnek. Szigorúan meg kell tehát különböztetnünk a
folklóralkotások csoda-vonatkozásait aszerint, hogy a szöveget
„kívülről” vagy „belülről” vizsgáljuk; egy-egy mozzanat ebből vagy
abból a szempontból tekinthető-e csodásnak? A tündérmese hősei pl. a
legfantasztikusabb helyzetekben sem csodálkoznak, nem tekintik
rendkívülinek a velük történteket. Még a legendamese kovácsának
se jut eszébe, hogy valami különös jelenség tanúja, amikor Krisztus a
lovat megpatkolandó levágja az állat lábát, aztán ismét visszailleszti:
a kovács minden megrendülés nélkül hozzáfog, hogy kövesse a példát. Nem
véletlen, hogy folklóralkotások „belső” világában is csodaként
felfogott mozzanatokat olyan kétségtelenül vallásos légkörben fogant
alkotásokban figyelhetünk meg, mint pl. a Júlia szép leány
balladája, az angyalbárányok meséje stb. A „külső” és „belső”
szempontú elemzés mellett tekintettel kell lennünk a folklóralkotások
mű- és válfaji rendjének meghatározásakor a csodaelemek még egy
vonatkozására. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egyes válfajok egész poétikai
rendszere, másokkal szembesítve, jellemezhető a csoda jelenlétével.
Ennek megfelelően, míg pl. a népmese egészében tekinthető csodára
épültnek, az anekdotában e mozzanat semmiféle szerephez sem
juthat. Ugyanígy a hősdal poétikájában döntő szerepet látszik a csoda,
viszont a lírai dalokban, közmondásokban új stílusú balladákban stb.
alig van helye. Végül figyelembe kell vennünk, hogy ott, ahol a csoda
részese a folklóralkotás szövetének, fontos kompozicionális szerepe
van. Az epikus motívumok (funkciók) általában sajátos kötések egy-egy
szövegben: nagymértékben meghatározható, hogy adott motívum milyen
rákövetkezőt hív ki. Ott azonban, ahol csodás elem szerephez jut, e
vonzás elmarad, a rákövetkezés előre nem látható, a szöveg
szerkezetében törés következik be.
tovább...
|